Index Vakbarát Hírportál

Két és fél hónap után véget ért a tiltakozó akció az ukrán határon

2024. január 16., kedd 17:04

A kedden kötött megállapodás nyomán a lengyel fuvarozók felfüggesztették a lengyel–ukrán határon november eleje óta tartó tiltakozásukat – közölte sajtóértekezletén Dariusz Klimczak lengyel infrastrukturális miniszter.

A megállapodást követően a fuvarozók március 1-ig felfüggesztik a Dorohusk-Rava Ruska, Hrebenne-Jahotyin, valamint Korczowa-Krakovec határátkelőkön folytatott forgalomlassító akciójukat – mondta el Dariusz Klimczak.

A lengyel infrastrukturális miniszter hozzátette, a megállapodás nem jelenti a párbeszéd befejezését,

most a dokumentumban rögzítettek megvalósítását célzó megbeszélések kezdődnek.

A Do Rzeczy lengyel konzervatív hírportál szerint a megállapodáshoz az ukrán féllel folytatott tárgyalások járultak hozzá.

A hétpontos dokumentum egyebek mellett a lengyel és az ukrán fél közötti megegyezés végrehajtásának nyomon követéséről szól, továbbá az Európai Unióval a lengyel fuvarozók támogatásáról folytatandó párbeszédről, az engedély és szerződés nélküli szállítások megszüntetését célzó szigorúbb ellenőrzésekről, valamint a fuvarozó szervezetek részvételéről a lengyel–ukrán határon kialakult problémákkal foglalkozó munkacsoportban – írja a Do Rzeczy.

A november 6-án elindított tiltakozással a fuvarozók a szállítmányozási engedélyek rendszerének visszaállítását követelték az ukrán szállítók számára. A rendszert az ukrajnai háború kezdete után az európai uniós intézkedések keretében függesztették fel. Szorgalmazták továbbá az ukrajnai háború kitörése után Lengyelországban regisztrált ukrán fuvarozócégek ellenőrzését, működési engedélyeik visszavonását. Azt is követelték, hogy az ukrán fél szüntesse be elektronikus kiléptető rendszerét, amely megnehezíti a lengyel kamionosok hazatérését Ukrajnából.

November végén a Medyka-Sehinyi lengyel–ukrán határátkelőnél a lengyel földművesek is tiltakozni kezdtek. Az akciót január 6-án a lengyel agrárügyi tárcával kötött megállapodást követően felfüggesztették.

Rovatok