Index Vakbarát Hírportál

Kiiktatták a Hamász kétharmadát, Ciszjordánia felett is átvenné a hatalmat Izrael

2024. január 18., csütörtök 21:33

Izrael már megsemmisítette a Hamász harcoló alakulatainak mintegy kétharmadát, a teljes gázai győzelem után pedig a másik izraeli palesztin terület, Ciszjordánia felett is teljesen át kell vennie a katonai ellenőrzést – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

A kormányfő elmondása szerint a harcok két szakaszban folynak: az első fázisban, amelynek célja a Hamász szervezet 24 harci alakulatának a megsemmisítése, 

eddig 16 vagy 17 egységet sikerült kiiktatni az izraeli erőknek.

„Ezután következik a terület megtisztítása (a fegyveresektől). Az első művelet rendszerint rövidebb, a második hosszabb ideig tart” – mondta.

Netanjahu egy elesett izraeli katona fényképét a magasba tartva hangsúlyozta: a katonák nem haltak meg hiába, és ígéretet tett arra, hogy a harcok addig folytatódnak, amíg a Hamász vereséget nem szenved, és a gázai túszok ki nem szabadulnak. „A győzelem kivívása még hónapokig eltart, de eltökéltek vagyunk” – szögezte le.

„Ezt el kell fogadni”

A gázai háború utáni lehetséges forgatókönyvekre kitérve Netanjahu hangsúlyozta: a belátható jövőben bármilyen megoldásnak magában kell foglalnia 

az izraeli katonai ellenőrzést Ciszjordánia egésze felett, ami „kizárja a palesztin állam szuverenitását, ezt el kell fogadni”.

Netanjahu felidézte, hogy az amerikai tisztségviselőkkel folytatott megbeszéléseken elhárította azokat a kísérleteket, amelyek Izrael biztonságát fenyegető víziókat feszegettek. „Izrael miniszterelnökének képesnek kell lennie arra, hogy szükség esetén nemet mondjon még a legjobb barátainak is” – fogalmazott.

Minden olyan területről, ahonnan kivonulunk, terrort kapunk a nyakunkba, szörnyű terrort

– mondta, hozzáfűzve, hogy ez történt Dél-Libanonban, a Gázai övezetben és Ciszjordánia egyes részein is, utóbbi kontroll alatt tartása ezért olyan fontos.

Benjámin Netanjahu már többször is visszautasította a tűzszüneti felszólításokat, és kijelentette: Izrael a Gázai övezetet irányító Hamász terrorszervezet teljes vereségéig, és az októberben a Hamász és egyéb fegyveres szervezetek által elhurcolt túszok kiszabadításáig nem hagy fel a harccal.

Továbbra is fogságban

Izraeli adatok szerint a Hamász október 7-i meglepetésszerű támadása során elrabolt 250 emberből 136-an vannak még fogságban, nagyjából egyharmaduk krónikus beteg és gyógyszerekre van szüksége.

Az izraeli műveletekben már 24 620, a Gázai övezetben élő ember vesztette életét, és a térségben súlyos humanitárius válság alakult ki.

Rovatok