Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Nonszensz, hogy Izraelt a terrorellenes műveletei miatt támadják

2024. január 18., csütörtök 20:06

Magyarország nonszensznek tartja az Izrael elleni vádakat, és továbbra is kiáll az ország mellett azokon a nemzetközi fórumokon, ahol Jeruzsálemet a tavaly októberi pokoli támadást követően megindított terrorellenes műveletek miatt támadják – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az izraeli kollégájával, Jiszráél Katzcal folytatott tárgyalását követően Jeruzsálemben.

A magyar külügyminiszter úgy véli, hogy a 103 nappal ezelőtti Izraelt ért pokoli terrortámadásra adott válasz az egész világnak érdeke, és a terrorellenes műveletek támogatása azért fontos, hogy ne történhessen újra ilyen esemény. Szijjártó Péter szerint Izrael ügye csak távolról geopolitikai, közelebbről nézve már ezrek tragédiája – írja az MTI. 

Ezért Magyarország kiáll Izrael mellett azokon a nemzetközi fórumokon, ahol Izraelt támadják a terrorellenes műveletek miatt

– jelentette ki.

Három fő pont mentén kell cselekednie a nemzetközi közösségnek

Szavai szerint a legfőbb feladat a terrorellenes műveletek sikerének támogatása, ugyanis ez adna lehetőséget a visszatérésre a közel-keleti normalizációhoz, az úgynevezett Ábrahám-megállapodások útjához, amely hosszú évtizedek eredménytelensége után elhozta a térségbe a béke reményét. A külügyminiszter szerint éppen ezeknek a folyamatoknak a megállítása volt a támadások célja. 

Azt is fontosnak nevezte, hogy dolgozzon a világ az eszkaláció megelőzésén, ugyanis ha nem sikerült elérni azt, hogy a Hezbollah visszavonuljon az izraeli–libanoni határról, akkor súlyos a veszélye a konfliktus fokozódásának.

A tárcavezető fontosnak nevezte azt is, hogy minél előbb szabaduljanak ki a túszok: magyar és orosz túszok családtagjaival, valamint több, a fogságot túlélő fiatallal is találkozott, továbbá emlékeztetett, hogy az eredetileg öt magyar állampolgárságú túsz közül egy még a terroristák fogságában van, miután három másiknak már sikerült hazajutnia, egy pedig életét vesztette. Elmondta, hogy a kormány mindent megtesz az ő hazajuttatása érdekében, így továbbra is kapcsolatban vannak a felek közötti közvetítésben lényeges szerepet játszó katari hatóságokkal. 

Tehát sikeres terrorellenes műveletek, utána visszatérés a normalizálás útjára. A Hezbollah visszatérítése az izraeli–libanoni határról, és a túszok kiszabadítása. Ez most a nemzetközi közösség feladata. Magyarország mindent megtesz, amit meg tud tenni

– összegezte. 

Rovatok