Index Vakbarát Hírportál

Az átlagos amerikaiak már ötvenéves korukban dollármilliomosok lesznek

2024. január 19., péntek 13:40

Az átlagos amerikaiak családi vagyona ötvenéves korukban meghaladja az egymillió dollárt, napi árfolyamon a 350 millió forintot. Az elképesztő szám egy kicsit megtévesztő. Az adatok tüzetesebb elemzésével az is kiderül, hogy miért.

A gyarapodás a járvány idején, 2019 és 2022 között volt kiugró. Ebben az időszakban az amerikai családi nettó vagyon mediánja, az átlagnál pontosabb mutatója az infláció ütemével kiigazítva ugrásszerűen, 37 százalékkal, 193 ezer dollárra emelkedett – állapította meg a jegybanknak megfelelő Fed októberben közzétett fogyasztói pénzügyi felmérésében. A növekedést az emelkedő ingatlanárak és nagyobb részvénytulajdon gerjesztette.

A számok korosztályonként még megdöbbentőbbek.

A harmincas éveik végén járók családi nettó vagyona meghaladja a félmillió dollárt, a negyvenes éveik végén a háromnegyed milliót, az ötvenesek felett pedig akár már hét számjegyű is lehet. Átlagosan.

Ha valaki ebbe a nemzedékbe tartozik, mégsem milliomos, semmi oka a csüggedésre – üzeni a USA Today. A számok ugyanis középarányosok, az átlagot pedig a csúcsgazdagok növelik, akik viszont kevesen vannak.

A medián amerikai háztartás nettó vagyona az 50–59 éves korosztályban ezzel szemben háromszázezer dollár, valamivel több mint százmillió forint, vagyis messze az egymillió dollár alatt van.

Csak hogy érthető legyen: az összeg nem bankszámlán hever, hanem az ingóságok, ingatlanok és betétek értékéből tevődik össze.

A legtehetősebb amerikaiak több vagyont birtokolnak, mint a teljes középosztály, miközben a népesség alig egy százalékát alkotják. Viszont ők emelik az átlagot.

A pályakezdés rögös útja

A huszonévesek átlagos vagyona nem elvetendő – szintén átlagosan. Valamivel több mint 120 ezer dolláros, 42 millió forintos vagyonnal kezdik az életet, sokkal reálisabb azonban a mediánadat: valamivel kevesebb mint 11 ezer dollár, 3,8 millió forint a 20–24 éves korosztályban. Hogy világos legyen, a medián – amely egy aránynak pontosan a felét jelzi – sokkal pontosabb és hitelesebb szám az átlagosnál, amit például nagyban befolyásol a kőgazdagok elenyésző aránya.

Az amerikai fiatalok első munkahelyükön általában szinte éhbérért dolgoznak, a diákhitelt törlesztik, más nagyobb kiadásuk azonban – az első autó megvásárlásán kívül – nincs.

A nemzedék még az adósságaival küszködik, munkába állás előtt pedig a „nettó értékük gyakran negatív” – mondta Jonathan Swanburg, egy houstoni pénzügyi tervező.

A harmincas éveikben a jövedelmük már növekszik, viszont a családalapítás után a kiadásaik is. Csak azok után tehetnek valamit félre, ha már megszabadultak az adósságaiktól.

A medián nettó családi vagyon a harmincas életkor első felében 90 ezer, a másodikban 140 ezer dollár.

A gazdagság mércéje

Ettől kezdve a vagyon már gyarapodik. A negyvenes életkor általában a legmagasabb keresetet generálja, és növekszenek a befektetések hozamai is. Az ingatlanhitelt már törlesztették, így a legnagyobb kiadás a gyermekek iskoláztatása.

Az átlagos családi vagyon meghaladja a félmilliót, a medián azonban 135–212 ezer dollár között alakul.

Ötvenes életkor felett a csalóka átlag belép a milliomosok klubjába, miközben a mediánvagyon 273–321 ezer dollár.

Ekkor ér az ingatlan a legtöbbet, és ha közben volt fölösleges befektetni való dollár, addigra az is jól fial.

A hatvanévesek vagyonának mediánértéke megközelíti a 400 ezer dollárt, hetvenhez közel pedig az átlag akár kétmillióval is számolhat – de ez a félrevezető átlag.

Ezen életkor felett a vagyon értéke csökkenni kezd. Ekkor már sokan nem dolgoznak, és kezdik felélni a nyugdíjas évekre félretett pénzüket.

Ingatlant ugyan már nem vásárolnak, kisebb vásárlásokkal is megelégszenek, tetemesen növekednek azokban egészségügyi kiadásaik.

Hogy kinek mennyi pénzre van szüksége, az attól függ, mennyit költ. „Nagyon-nagyon gazdag lehet az is, akinek az átlagnál kevesebb a pénze, de visszafogottan költekezik” – magyarázza Swanburg.

(Borítókép:  Egy zebraőr segít a gyerekeknek átkelni az úton a Rossmoor negyed bejáratánál 2007. január 31-én. Fotó: Allen J. Schaben / Los Angeles Times / Getty Images)

Rovatok