Index Vakbarát Hírportál

Eldőlt, mikor találkozik Szijjártó Péter az ukrán külügyminiszterrel

2024. január 19., péntek 17:01

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közlése szerint véglegessé vált a magyar–ukrán külügyminiszteri találkozó időpontja. A tárcavezető január 29-én találkozik majd Ungváron ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter beszámolt arról, hogy Athénból hazafelé ismét telefonon egyeztetett Andrij Jermákkal, az ukrán Elnöki Hivatal vezetőjével a két ország közötti kapcsolatok legfontosabb kérdéseiről, és ez az egyeztetés az immár január 29-ére véglegesített ungvári személyes találkozó előkészítésének jegyében telt.

másfél hét múlva, hétfőn tartandó tárgyalásra „az ukránok erős delegációval érkeznek”, hiszen az Elnöki Hivatal vezetője mellett az ukrán külügyminiszter is ott lesz – írta Szijjártó Péter.

A miniszter reményét fejezte ki, hogy a találkozón sikeresen végig tudják venni a legfontosabb kétoldalú kérdéseket, elsősorban a kárpátaljai magyar nemzeti közösség korábban elvett jogainak ügyét, és a két ország közötti kapcsolatok hosszú távú jövőjét.

Rovatok