Index Vakbarát Hírportál

A terrortámadás után 22 évvel azonosították egy szeptember 11-i áldozat maradványait

2024. január 20., szombat 11:52

New York polgármestere és orvosszakértője csütörtökön adta ki közös nyilatkozatát, amelyben leírták, hogy a DNS-vizsgálat rohamos fejlődése lehetővé tette, hogy azonosítsák egy férfi holttestét, aki a World Trade Centert ért támadásban halt meg.

A 44 éves John Ballantine Niven 2001. szeptember 11-én reggel munkába indult. Igazgatóhelyettes volt egy biztosítási cégnél, amelynek irodája a World Trade Center déli tornyának 105. emeltén volt. Felesége és 18 hónapos kisfia várta otthon, de ő már nem térhetett haza többé. Ugyanis amikor a repülőgépek becsapódtak, mindössze négy ember élte túl a déli torony dolgozói közül, és Niven nem volt köztük – írja a Blazemedia.

A tragédia után 22 évvel találták meg Niven DNS-nyomait a New York-i orvosok – derült ki a polgármester és az orvosszakértő nyilatkozatából. Erre válaszul felesége is kiadott egy megható nyilatkozatot, amelyben háláját fejezte ki a helyi hatóságok szüntelen és odaadó munkájáért. 

Ez igazi elismerés New York városának és azoknak a csapatoknak, amelyek a színfalak mögött dolgoztak az évek alatt, és tiszteletben tartották a »soha nem felejtünk« mantrát. A fiam és én nagyon hálásak vagyunk ezért a hatalmas erőfeszítésért

– fogalmazott Ellen Niven. 

A repülőgépek becsapódását követően csak nagyon kevés ember holttestét találták meg az ikertornyokban, és igen kevesekét tudták azonosítani. A United 93-as járaton utazó 297 ember holttestének mindössze 40 százalékát tudták azonosítani az elmúlt években.

Nivenen kívül két további áldozatot még tavaly szeptemberben azonosítottak, de nevüket a családok kérésére nem hozták nyilvánosságra.

Rovatok