Két nő megtámadta a perui elnököt, Dina Boluartét egy hivatalos rendezvényen szombaton, az andoki Ayacucho városában, ahol 2022 decemberében tíz ember halt meg a kormány elleni tüntetéseken.
A támadás akkor történt, amikor Boluarte asszony egy út alapkőletételén vett részt a fővárostól, Limától mintegy 570 kilométerre délkeletre fekvő városban. Az államfő éppen Ayacucho tartományi kormányzójával, Wilfredo Oscorimával találkozott, amikor a televíziós felvételek szerint a két támadó felmászott a találkozó helyszínéül szolgáló emelvényre, és egyikük megragadta az elnök haját – írja az MTI.
Megölték a férjemet, maradjak nyugodt?
– kiabálta az egyik támadó, akit a hatóságok őrizetbe vettek.
A nő azzal vádolta Boluartét, hogy ő a felelős férje haláláért, akit a 2022. december 15-én Ayacuchóban tartott tüntetéseken megöltek.
A miniszteri kabinet vezetője, Alberto Otarola az X közösségi oldalon elítélte a támadásokat, amelyek szerinte veszélyeztették az államfő biztonságát.
Az elnök először érkezett Ayacuchóba azóta, hogy az ellene országszerte szervezett tüntetésekben mintegy ötvenen meghaltak. A halálos áldozatok közül húszat az állami erők öltek meg az Emberi Jogok Amerika-közi Bizottsága szerint.