Index Vakbarát Hírportál

Ha a szélsőjobb nyer, akkor népszavazáson döntenek Németország kilépéséről az unióból

2024. január 22., hétfő 16:47

Alice Weidel azt mondta, hogy kormányra kerülésekor az AfD, vagyis az Alternatíva Németországért párt mindenképpen megpróbálja megreformálni az Európai Bizottságot, és ha ez nem megy, akkor bizony az emberekre kell bízni a döntést, azaz népszavazást kell tartani a tagságról, vagy egy esetleges dexitről, azaz egy német kilépésről az unióból.

A Financial Timesnak adott interjúban a 45 éves politikus azt mondta, hogy bizony a briteknek nagyon igazuk volt, amikor a kilépés mellett döntöttek, és Németországnak is el kell gondolkodnia egy esetleges dexiten. Megemlítette, hogy akkor tartanának népszavazást, ha kormányra kerülve nem tudnának olyan reformokat keresztülvinni, amelyek révén átalakíthatnák a szerintük a nem is közvetlenül választott Európai Bizottságot.

„Ha nem sikerül a reform, ha nem tudjuk újjáépíteni a tagállamok szuverenitását, akkor a döntést a választókra kell bízni, ahogyan tette ezt Nagy-Britannia, és lenne egy népszavazás a dexitről” – mondta a politikus.

A téma egyébként nagyon érzékeny Németországban, ahol a pártok többsége elkötelezetten támogatja az uniós tagságot. Emellett a német alkotmány nagyon szigorúan szabályozza a népszavazás kezdeményezését, és ha ki is írnák – az előzetes felmérések szerint – a választók többsége akkor is a maradás mellett döntene. Ugyanakkor nem érdemes elfelejteni, hogy az EU támogatottsága az AfD tagjai körében a legalacsonyabb.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az AfD 22 százalékon áll, megelőzve támogatásban a Scholz-kormány mindhárom pártját (szociáldemokraták, zöldek, liberálisok), és csak kissé marad el az ellenzéki konzervatív CDU-tól.

Szeptemberben három keleti tartományban – Szászországban, Türingiában és Brandenburgban – tartanak önkormányzati választást, amelyen az AfD további előretörésére számítanak. A német belpolitika vezető pártjai azonban jelezték, semmilyen körülmények között sem hajlandók koalícióra lépni a szélsőjobbal. Ez némileg árnyalja további lehetőségeiket a hatalomba.

A német belbiztonsági szervek egyébként három keleti tartományban szélsőgesnek bélyegezték a pártot és követőit.

Kiszivárgott titkos találkozó

Az elmúlt napokban több tízezres AfD-ellenes megmozdulást gerjesztett az a kiszivárgott értesülés, amely szerint AfD-politikusok és egy szélsőjobbos osztrák csoport képviselői találkoztak és egyeztettek az ún. remigrációs tervről, amelynek alapján menekült hátterű személyek millióit telepítenék ki az országból, dacára annak, hogy német útlevelük van.

A hatalmas botrányra Weidel úgy reagált, hogy kirúgta azt a kollégáját, aki részt vett a találkozón. Ő maga egyébként nem volt jelent. Később a német sajtóban igyekezett puhítani a közvéleményt, amikor azt állította, csak azokat toloncolná ki, akik csalárd fondorlattal jutottak német állampolgársághoz, vagy az olyanokat, akiknek ugyan kettős állampolgárságuk van, de terrorizmussal gyanúsítják őket, illetve elítélt bűnözők.

Keményen fogalmazott a befogadott több mint egymillió ukrán menekülttel kapcsolatban is. Az AfD társelnöke szerint hiba volt segélyeket adni nekik, és tudatában kell lenniük a menekülteknek, hogy ha véget ér a háború, akkor haza kell menniük, mert Ukrajnában lesz rájuk szükség, újjáépíteni az országot. 

Leszbikus befektetési bankárnő a párt élén

Alice Weidel 1979-ben született az akkori NSZK-ban, vagyis az egyesítés előtti Németország nyugati felében. Remek iskolákat végzett, hiszen nemzetközi fejlesztéspolitikából és filozófiából doktorált. Ennek köszönhetően dolgozott a Goldman Sachsnál, az Allianz Global Investorsnál és a Bank of Chinánál. Utóbbi megbízása során több mint fél évtizedet élt Kínában, és beszéli a mandarint. A 2017-es választások óta az AfD frakcióvezetője a Bundestagban, 2022 nyara óta pedig a párt társelnöke, Tino Chrupallával. Általában mindig fehér blúzban és egy gyöngysorral a nyakában jelenik meg. Egy Sri Lanka-i nővel él együtt már évek óta.

(Borítókép: Alice Weidel. Fotó: Michele Tantussi / AFP)

Rovatok