Index Vakbarát Hírportál

Razzia volt a rendőrségen az Élősködők sztárjának halála miatt

2024. január 23., kedd 11:47

A dél-koreai nyomozó hatóságok kedden razziát tartottak az incshoni rendőrségen a Li Szun-kjun, az Élősködők című film egyik szereplőjének öngyilkossága miatt indított eljárásban – közölték a helyi hatóságok.

A Kjonggi tartományi rendőrség a bizonyítékok begyűjtése érdekében nyomozókat küldött az Incshon városi rendőrségre. A gyanú szerint az ottani rendőrség kiszivárogtatta Li kihallgatási ütemtervének részleteit a médiának, így a kihallgatása nagy nyilvánosságot kapott.

Az Élősködők című filmből ismert színészt tavaly december 27-én holtan találták az autójában, Szöulban, néhány nappal az után, hogy a rendőrség harmadszor is kihallgatta a marihuána és más illegális kábítószerek használatának gyanúja miatt indított eljárásban.

Az értesülések szerint a keddi razzián a nyomozó hatóság lefoglalta az incshoni rendőrség kábítószeres ügyekkel foglalkozó részlegén dolgozók mobiltelefonjait, valamint a Li nyomozására vonatkozó dokumentumokat is.

A rendőrség a tervek szerint ezután elemzi a lefoglalt anyagokat, hogy megállapítsa, átadtak-e belsős nyomozati információkat bizonyos sajtóorgánumoknak.

A hatóságok ezenfelül kedden vádat emeltek azon két nő ellen, akik kábítószerügyével kapcsolatban zsarolták Li Szun-kjunt, és összesen 350 millió vont (92 millió forint) csaltak ki a színésztől.

Rovatok