Index Vakbarát Hírportál

Budapestre látogat Orbán Viktor egyik szövetségese

2024. január 25., csütörtök 15:26

Geert Wilders, a holland választások győztese is részt vesz Budapesten az áprilisban tartott CPAC Hungary politikai rendezvényen.

Idén áprilisban ismét megrendezik Budapesten a CPAC Hungaryt – Nemzetközi Konzervatív Seregszemlét –, amelyre Geert Wilders, a holland választások győztese is meghívást kapott. 

A jobboldali politikus közösségi oldalán mondott köszönetet Szánthó Miklósnak és az Alapjogokért Központnak – ismertette a Magyar Nemzet.

Köszönöm a felkérést Szánthó Miklósnak és az Alapjogokért Központnak, hogy felszólaljak a CPAC Hungaryn áprilisban. Büszke vagyok, hogy ott lehetek, és felszólalhatok

– fogalmazott Geert Wilders az X-en.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója az idei rendezvény aktuális üzeneteként meghatározta, hogy „a CPAC annak a szellemi hátországnak a tartópillére, amelyen a jóérzésű emberek és képviselőik egymás kezébe csaphatnak, hogy aztán júniusban Európában, majd novemberben az Egyesült Államokban közösen vegyék fel a harcot a nyugati világ visszavételéért” – idézte fel a lap.

rendezvényt április 25-én és 26-án rendezik meg Budapesten, fő szónokának Orbán Viktor miniszterelnököt kérték fel.

A magyar kormány örömmel fogadta Geert Wilders győzelmét

Ahogy az Index beszámolt róla, Orbán Viktor miniszterelnök telefonon gratulált Geert Wilders jobboldali pártvezetőnek a Hollandiában tartott előrehozott parlamenti választáson aratott győzelméhez.

Mark Rutte 13 évig töltötte be Hollandia miniszterelnöki posztját. Júliusban összeomlott a holland kormánykoalíció, miután többnapos tárgyalás után nem sikerült megegyezniük a migrációs helyzet kezeléséről. Tavaly novemberben választásokat tartottak Hollandiában, amit a Geert Wilders vezette Szabadságpárt (PVV) nyert meg. Amint sikerül megállapodni egy új koalíciós kormányról, úgy Mark Rutte lemond, és jobboldali politikus veszi át a helyét.   

Rovatok