A The Pokémon Company japán játékgyártó csütörtökön bejelentette, hogy jogi lépéseket fontolgat a PocketPair ellen, amely a közelmúltban dobta piacra Palworld című játékát, ami sértheti a The Pokémon Company szellemi tulajdonhoz fűződő jogait.
A Palworldben a játékosok különböző fegyverekkel foghatnak be és képezhetnek ki aranyos, angolul „pal”-nek, vagyis pajtinak nevezett lényeket – írta meg az MTI.
A játékmenettel kapcsolatban azonban nagyon sokan hasonlóságokat vélnek felfedezni a Pokémon-sorozat játékaival.
Olyannyira, hogy sokan csak úgy hívják a Palworldöt, hogy „Pokémon, puskákkal”.
A január 18-án kiadott játék hatalmas siker lett, a Steam játékáruházban már több mint 8 millió példányt adtak el belőle.
Rágalmazó megjegyzéseket kaptunk a művészeinkről, és néhány olyan tweetet, amelyek közel állnak a halálos fenyegetésekhez
– írta Mizobe Takuro, a PocketPair vezérigazgatója a hét elején az X-en.
A The Pokémon Company közleményében azt írta, hogy „szándékunkban áll kivizsgálni és megfelelő intézkedéseket tenni a Pokémon-játékokkal kapcsolatos szellemi tulajdonjogokat sértő cselekményekkel szemben”.
A The Pokémon Company a Nintendo, a Game Freak és a Creatures játékcégek befektetésével jött létre 1998-ban, és több nagyon sikeres videójátékot dobott már piacra.
A PocketPair egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, a The Pokémon Company egyik fő befektetője, a Nintendo pedig közölte, hogy egyedi esetek ügyében nem nyilatkoznak.