Index Vakbarát Hírportál

Emmanuel Macron aláírta a vitatott új francia bevándorlási törvényt

2024. január 27., szombat 07:41

Emmanuel Macron francia elnök péntek este aláírta az új bevándorlási törvényt, egy nappal azután, hogy az alkotmánybíróság szerepét betöltő francia alkotmánytanács törölte a parlament által megszavazott változatban szereplő intézkedések mintegy negyven százalékát.

A jobboldali Köztársaságiak megvádoltak kilenc alkotmánybírót, hogy „jogállami puccsot” követtek el, ezért új törvényt sürgetnek. Eközben a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés népszavazást tart szükségesnek a bevándorlásról.

A december 20-án megszavazott törvény 86 cikkelye közül 35-öt teljesen vagy részben kivett a szabályozásból az alkotmánytanács, ezek elsősorban azok a szigorítások, amelyek a kormánytöbbség és a jobboldal közötti megállapodás eredményeként kerültek a szövegbe.

Laurent Fabius, az alkotmánytanács elnöke pénteken a France5 közszolgálati televízió egyik műsorában

nagyon aggasztónak nevezte az alkotmánybírók döntésének megkérdőjelezését.

Visszautasította azt a feltételezést, hogy politikai döntés született, kiemelve, hogy az alkotmányellenes passzusok visszavonása „tisztán jogi” döntés volt. A törvény szövege a szombati hivatalos közlönyben jelent meg, és a prefektusok már meg is kapták az első végrehajtási utasításokat.

A külföldi bűnözőkkel szemben szigorúbban járnak el 

A kilenc alkotmánybíró kivette az új szabályozásból egyebek mellett a kanadai mintára bevezetett kvótákat, amelyek a következő három évre felső határt szabtak volna a Franciaországba beengedett gazdasági bevándorlók számára, alkotmányellenesnek minősítette a szociális támogatásokhoz való hozzáférés szigorítását, amely különbséget tett európai uniós és nem uniós állampolgárok között, és nem támogatta a családegyesítés feltételeinek szigorítását, ahogy azt sem, hogy a külföldi diákoknak ezentúl kauciót kelljen letétbe helyezniük, amely fedezi a hazautazásuk költségeit.

Benne maradt a törvényben a kormány eredeti javaslata, amely két pilléren nyugszik: 

szigorúbban lép fel a bűnelkövető külföldiekkel szemben, és megkönnyíti a kitoloncolásukat, valamint a munkaerőhiánnyal küzdő ágazatokban feketén dolgozó külföldiek helyzetét legalizálja,

miután a prefektusok egyéni elbírálás alapján és a munkáltató előzetes beleegyezése nélkül is munkavállalási és tartózkodási engedélyt adhatnak az ilyen helyzetben lévő több százezer embernek.

Gérard Larcher, a szenátus Köztársaságiakhoz tartozó elnöke pénteken azt kérte a kormánytól, hogy terjesszen a parlament elé új szöveget, amely összhangban van pártja és a kormánytöbbség közötti megállapodással, ezt azonban Gérald Darmanin belügyminiszter azonnal elutasította.

A törvénytervezet elfogadása egy hónappal ezelőtt kisebb kormányválságot is okozott, miután a kormánypártból 27-en nemmel szavaztak, 32-en pedig tartózkodtak, míg a jobbközép Köztársaságiak és Marine Le Pen pártja egyöntetű igennel szavazott a nemzetgyűlésben, és ideológiai győzelemként értékelte, hogy a nemzeti preferencia elve bekerült a javaslatba. Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter másnap lemondott, míg más, a törvény ellen szót emelő kormánytagok a két héttel ezelőtt kinevezett új kormányban nem kaptak helyet.

Rovatok