Index Vakbarát Hírportál

Robert Ficóval találkozott a Magyar Szövetség elnöke, hogy átbeszéljék a kisebbségi ügyeket

2024. január 27., szombat 06:50

Robert Fico szlovák miniszterelnökkel és Martina Simkovicová kulturális miniszterrel egyeztetett a pozsonyi kormánypalotában pénteken Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke, a találkozón megegyezés született egy, a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény létrehozásáról és a Kisebbségi Kulturális Alap önállóságának megmaradásáról.

Robert Ficóval találkozott a Magyar Szövetség elnöke, önálló törvényben rögzíthetik a nemzeti kisebbségeket érintő jogszabályokat.

Robert Fico miniszterelnökkel való tárgyalás során jeleztük igényünket a kisebbségi jogállásáról szóló törvény megalkotása iránt. A miniszterelnök egyetértett a nemzeti kisebbségeket érintő joganyag kodifikálásának szükségességével, és ennek előkészítésével megbízta Horony Ákos kisebbségi kormánybiztost

– írta közleményében a Magyar Szövetség az MTI szerint. Egy ilyen törvény megalkotása már régi igénynek számít a helyi magyar közösség részéről is, ám megvalósítására korábban a szlovák politika részéről nem volt konkrét elképzelés és akarat.

A szlovák kormányfő és kulturális minisztere, illetve a Magyar Szövetség elnöke közti mostani találkozót még egy héttel korábban, akkor jelentették be, amikor  Forró Krisztián  Robert Ficóval találkozott a miniszterelnök budapesti útja előtt, s a helyi magyar közösséget és az általuk lakott régiókat érintő legfontosabb témákról beszéltek.

A mostani egyeztetésen megegyezés született arról is, hogy önálló marad – a kisebbségi kultúra állami finanszírozásával foglalkozó – Kisebbségi Kulturális Alap (KKA), amelyről korábban a kulturális minisztérium felvetése alapján felmerült, hogy egy másik alappal összevonnák. A KKA működését és anyagi eszközeinek szétosztását az előző pozsonyi kormányzat alatt számos bírálat érte kisebbségi szervezetek részéről.

A mai találkozó során Martina Simkovicová kulturális miniszter megerősítette, hogy nem kerül sor a Kisebbségi Kulturális Alap és a Művészeti Alap összevonására, és ígéretet kaptunk, hogy az alapok önállóan és hatékonyabban fognak a jövőben működni

– írta pénteki közleményében a Magyar Szövetség, hozzátéve: az átalakítási folyamatokban részt vesznek majd a nemzetiségi közösségek képviselői és a kisebbségi kormánybiztos is.

A ma7.sk felvidéki magyar hírportál információi szerint a találkozón az említetteken kívül más a nemzeti kisebbségeket érintő kérdések is terítékre kerültek, köztük a kisebbségi kormánybiztos jogkörének bővítése és a szlovákiai magyar elektronikus médiát sújtó feliratozási kötelezettség is. „A kormányfő a legtöbb gyakorlatias kérdésnél egyetértést mutatott” – írták.

Rovatok