Index Vakbarát Hírportál

Cirkuszi állatokat mentettek ki egy kigyulladt pótkocsiból

2024. január 28., vasárnap 09:28

Tíz cirkuszi állatot mentettek ki, miután a pótkocsijukat szállító nyerges vontató kigyulladt egy indianai autópályán. Öt zebra, négy teve és egy ló menekült meg.

Egy Indiana állambeli rendőr, aki az Interstate 69-es autópályán járőrözött, nem sokkal hajnali 2 óra után látott meg egy lángokban álló nyerges vontatót és annak vezetőfülkéjét.

A sofőr már biztonságban elhagyta a teherautót, amikor az állatok – öt zebra, négy teve és egy ló a Shrine Circusból – még mindig a pótkocsiban voltak, de szerencsére a hatóságok a cirkusz egyik tagjával ki tudták menteni onnan az állatokat – közölte a rendőrség az ABC News szerint.

Két embert füstmérgezés miatt kórházba kellett szállítani, de később kiengedték őket. A sofőr és az állatok nem sérültek meg. Az előzetes baleseti vizsgálat megállapította, hogy a tüzet egy berendezés meghibásodása okozta.

Hálásak vagyunk azért, hogy összetartó közösségünk összefogott a kihívásokkal teli időkben

– írta a Grant megyei seriff hivatala egy Facebook-bejegyzésben, miközben megosztotta a helyszínen készült fotókat. A marioni rendőrség ugyancsak fotókat közölt a mentésről.

Rovatok