Néhány héttel ezelőttig Oroszországban igen kevés ember akadt, aki hallotta Borisz Nagyezsdin nevét. Magyarországon vélhetően eddig a pillanatig még kevesebben. Mégis, az elnökválasztáson bejelentett indulása váratlan jelenséget produkált: emberek tízezrei állnak sorban jelenleg Oroszország nagyvárosaiban, hogy leadják az aláírásaikat a támogatásához. Nagyezsdin egy lényeges pontban különbözik az összes többi elnökjelölttől ebben a sterilizált versenyben: háborúellenes álláspontot képvisel, és megválasztása esetén azonnal befejezné a harcokat, békét kötne Ukrajnával, és megegyezne a Nyugattal. Pontosan ezért kevés az esély, hogy márciusban végül látjuk a nevét a választási cédulán.
Borisz Nagyezsdin retorikája élesen szembemegy az orosz hatalom politikájával: elnöki kampányáról szóló honlapján a 60 éves orosz politikus úgy jellemzi magát, mint „a hivatalban lévő elnök politikájának kritikus ellenzője”. Állítja, hogy Vlagyimir Putyin „végzetes hibát követett el a különleges katonai művelet elindításával”, amelynek „egyetlen célja sem teljesült”, és megjegyzi, hogy eközben Oroszország „egyre jobban és jobban csúszik a középkori feudalizmus és sötétség felé”.
Nagyezsdin szerint Oroszországnak azonnal véget kell vetnie a háborúnak, és „béketárgyalásokat kellene kezdenie Ukrajnával és a Nyugattal”.
Az igencsak unalmasnak ígérkezett orosz elnöki kampány az idő ezen pillanatában hirtelen izgalmas irányt vett. Az orosz közösségi oldalakat és Telegram-csatornákat több ezres sorokról szóló képek járják: Oroszország nagyvárosaiban rengetegen vannak, akik még a téli fagyokban is le akarják adni az aláírásaikat a jelenlegi egyetlen háborúellenes elnökjelöltre – a korábban gyakorlatilag ismeretlen Borisz Nagyezsdinre.
Az orosz elnökválasztási kampány 2023 decemberében startolt el. Az elnökválasztások az elmúlt évek orosz gyakorlatának megfelelően három napig, március 15–17. között lesznek megtartva. Az elnökjelöltek december végéig adhatták be a központi választási bizottsághoz a jelentkezést, és január 31-ig van idejük teljesíteni az induláshoz szükséges feltételeket.
A feltételek pedig kifejezetten szigorúak: az elnökjelölt személyére vonatkozó előírások mellett a jelölteknek országszerte aláírásokat kell gyűjteni az induláshoz – attól függően, hogy milyen kategóriába esnek. A legegyszerűbb dolga az orosz parlamentben képviselt pártoknak van (jelenleg öt ilyen párt van). Akit egy parlamenti párt jelöl, lényegében már a hivatalos elnöki versenyben érezheti magát.
Egészen más a helyzet, ha valakit egy regisztrált, de az orosz állami Dumában nem képviselt párt jelöli: ebben az esetben legalább 100 ezer, induláshoz szükséges választói aláírást kell összegyűjtenie. Ráadásul legalább 2500-at minden egyes orosz föderatív egységből, Oroszországban pedig hivatalosan (a megszállt ukrán területekkel együtt) 89 föderatív elem van. Tehát egy ilyen elnökjelöltnek minden egyes régióban kampányolnia kell, ami orosz viszonyok mellett nem egyszerű és nem is olcsó.
A legnehezebb azoknak az indulóknak, akik mögött nincs regisztrált, hivatalos párt: nekik összesen 300 ezer aláírást kell gyűjteni, miközben régiónként legalább 7500 embernek a regisztrációja szükséges hozzá. Ez szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik, legutóbb 2012-ben, Mihail Prohorovnak, akkoriban Oroszország egyik leggazdagabb emberének sikerült. Prohorov a 2012-es választásokon végül a szavazatok 8 százalékát szerezte meg.
Január 28-ig hivatalosan három embert regisztrált az orosz központi bizottság: a kommunista párt jelöltjét, Nyikolaj Haritonovot, a liberális demokraták pártvezetőjét, Leonyid Szluckijt és a Novije Ljudi párt politikusát, Vlagyiszlav Davankovot. Bár Vlagyimir Putyin mögött a kormánypárt, Egységes Oroszország apparátusa áll, ő most is, ahogy az előző, 2018-as választásokon is párton kívüli, egyéni indulóként megy, és aláírásokat gyűjt. Rajta kívül még heten gyűjtenek aláírásokat, amire január 31-ig még néhány nap áll rendelkezésükre.
Háborús helyzetben, a jobb- és baloldali ellenzéktől megtisztított politikai viszonyok mellett nem akadhatott igazi kihívója Vlagyimir Putyinnak. Az orosz elnöktől politikailag balra helyezkedő ellenzék Alekszej Navalnij vagy Ilja Jasin személyében évek óta börtönben ül, szervezeteik be vannak tiltva, és terroristának vannak minősítve. Putyintól jobbra lévő ellenzék egyik vezetője, Igor Sztrelkov pedig fél éve vizsgálati fogságban ült, és éppen néhány nappal ezelőtt ítélték négy év fegyházra.
Egy ilyen elnöki versenyben a többi jelölt inkább csak asszisztál, mint valódi alternatívát nyújt. Az irányt Vlagyimir Putyin szóvivője, Dmitrij Peszkov adta meg, amikor arról kérdezték, milyennek kell lennie a következő orosz elnöknek:
„A következő elnök csakis Putyin lehet. Vagy valaki más, de ugyanolyan” – mondta a kérdésre Peszkov.
Az orosz parlamentben helyet foglaló, úgynevezett „rendszerbeli ellenzék” pártjai által jelölt versenyzők maradéktalanul megfeleltek ezeknek a kritériumoknak. Mindannyian háborúpártiak, és retorikában ugyanazt képviselik, mint Putyin, csak más szavakkal. Amikor egy hosszabb, decemberi interjúban a kommunista párt jelöltjének, Nyikolaj Haritonovnak kellett válaszolnia arra, hogy ő miért lenne más, mint Putyin, Haritonov határozottan megmondta, hogy Putyinnál nehéz jobbnak lenni, de az embernek időnként meg kell méretnie magát az ehhez hasonló választásokon.
Ehhez képest ezt az állóvizet teljesen felkavarta Borisz Nagyezsdin érkezése. Nagyezsdint a regisztrált, de nem parlamenti Polgári Kezdeményezés párt jelölte 2023 decemberében, ezért 100 ezer aláírást kellett gyűjtenie. A politikus háborúellenes nyilatkozataira hamar felfigyelt a média, és az aláírásgyűjtés hirtelen nagy méreteket öltött. Két héttel ezelőtt, január 13-án a stábja még csak 13 ezer aláírásnál tartott, egy héttel később azonban már több mint 70 ezernél. A kampány még nagyobb fordulatra kapcsolt, miután Nagyezsdin mellett álltak ki a legismertebb ellenzéki orosz politikusok, úgy mint Alekszej Navalnij vagy Mihail Hodorkovszkij. Január 27-re már több mint 200 ezer aláírás gyűlt össze Nagyezsdin elnöki indulásához.
„Szerintem itt nem rólam van szó. Egyszerűen hatalmas igény van a békére és a változásra” – mondta egyik friss interjújában Nagyezsdin, és ebben tökéletesen igaza van. A mai Oroszországban nemhogy háború ellen, de még a béke mellett sem lehet tüntetni, mert börtön járhat érte. Bármiféle kormányellenes tüntetések a „különleges katonai művelet” idején illegálisak és kockázatosak. Azonban egészen más a helyzet az aláírásgyűjtéssel: elnökválasztási kampány van, és egy háborúellenes jelölt támogatása a jelen körülmények mellett biztonságos, nem fenyeget börtönbüntetéssel.
Így sokan pusztán azért állnak hosszú órákig sorban a téli hidegben, hogy kinyilvánítsák a Putyin-ellenes és háborúellenes pozíciójukat. Nem mellesleg pedig látják egymást, és érzékelik, hogy sokkal többen vannak a kormányellenes oldalon, mint amit a hatalom állít.
A háborúellenes pozíció pedig Nagyezsdin ígéreteinek a legfontosabb, központi eleme. Választási programjában a „militarizmus” és „Oroszország izolációja” át van húzva, helyette „béke”, „együttműködés” és „szólásszabadság” szerepel. Megválasztása esetén a politikus azonnal befejezné a harcokat, és nemzetközi ellenőrzésű referendumot tartana a 2022. után megszállt ukrán területeken. Hogy miért nem ígéri például a megszállt ukrán területek visszaadását? Nem mondhatja, mert az már az orosz alkotmányos renddel szembeni extrémista álláspontnak minősülne, ami büntetőeljárás alá esik. Nagyezsdin többi ígérete között szerepel még többek között a sorkatonaság eltörlése és egy teljes mértékben szerződéses hadsereg felállítása, valamint az elmúlt 15 évben hozott törvények teljes revíziója.
Bár kevesen ismerik, Nagyezsdin már több mint 30 éve aktívan politizál, és az elmúlt évtizedekben az orosz politikai spektrum több oldalát is bejárta. Nagyezsdin vegyes családba született: apja orosz, anyja zsidó, ő maga pedig Üzbegisztánban látta meg a napvilágot, ahol hároméves koráig élt. A moszkvai fizikai intézetben végzett 1985-ben, majd „A kvantumrendszerek kvázienergetikai állapotai elméletének néhány kérdése” témában doktorált.
A fizikai doktori nem akadályozta meg a politizálásban: 1990-ben lakóhelye, a Moszkva északi agglomerációjában található Dolgoprudnij város első demokratikusan megválasztott tanácsába került be képviselőként. Jogi diplomát is szerzett a fizikai doktori mellé 1993-ban. Az országos politikába 34 évesen került, amikor előbb az akkori kormányfő helyettesének, Borisz Nyemcovnak lett a tanácsadója, majd a néhány hónapig miniszterelnöki tisztet betöltő Szergej Kirijenko segítőjévé vált. Kirijenko jelenleg is igen befolyásos pozíciókat tölt be az orosz hatalomban.
A „jobboldali erők szövetsége” listájáról Nagyezsdint az orosz parlamentbe választották 1999-ben. Azóta próbált visszakerülni az országos politikába – sikertelenül: 2015-ben már az Egységes Oroszország párt színeiben próbált küzdeni a jelöltségért, 2021-ben pedig az Igazságos Oroszország jelöltjeként. Politikai pályafutása azóta is a lakóhelyéhez, Dolgoprudnij városi tanácsához kapcsolódik.
A politikai kudarcok és a mérsékelten rendszerellenes pozíció ellenére Nagyezsdin évtizedek óta szerepel az orosz állami médiában, ahol amolyan bokszzsák szerepét tölti be:
Az orosz televíziós talkshow-kban változatlanul elmondja a mérsékelt ellenzéki, liberális demokrata pozícióját, amiért azonnal megkapja a műsorvezetők és résztvevők agresszív, negatív reakcióját.
Ezzel a nézőkben is az a benyomás alakul ki, hogy ez a fajta demokratikus, ellenzéki gondolkodás abszolút kisebbségben van a többség „racionalitásával” szemben. Korábban az egyik interjúban meg is kérdezték, hogy miért jár a televízióba, ahol mindig „hülyét csinálnak belőle”. Nagyezsdin válasza erre az volt, hogy „nem én járok oda hülyét játszani, hanem a televízió az, ami degradálódott. Miért kellene átengednem ezt a csatateret? Ők arra használnak engem, hogy megmutassák az embereknek, hogy a liberálisok mennyire nem kedvelik Putyint, én pedig arra használom őket, hogy átadjam a saját álláspontomat”.
Ugyanakkor nincs itt semmiféle illúzió: Nagyezsdin nem verheti meg Vlagyimir Putyint, sőt jó eséllyel rá sem kerül a szavazócédulákra. Jelenségként mégis érdekes. Arról árulkodik, hogy az orosz társadalomban jelen van egy egyre növekvő réteg, amely a háború lezárását szeretné, még egy esetleges vereség árán is. A felmérések is ebbe az irányba mutatnak: 2023 februárjában még 47 százalék volt azok aránya, akik ellenezték az orosz csapatkivonást Ukrajnából „a kitűzött célok elérése nélkül”, 2023 júliusában már 39 százalék volt az arány, októberben 33 százalék.
Az esetleges politikai kockázatok ellenére Nagyezsdin indulása még a Kreml kezére is játszhat. A többi ellenzéki jelölthöz képest Nagyezsdin személye ismert, tudják, mit várhatnak tőle, és milyen mértékig radikalizálódhat. Vlagyimir Putyin és az elnöki adminisztráció egyik vezetője, Szergej Kirijenko személyesen is ismerik, dolgoztak vele korábban, az 1990-es évek végén. Alapvetően a lehetséges két forgatókönyv mindegyike megfelelhet a Kremlnek, amennyiben a helyzet nem csúszik ki az irányításuk alól:
Ugyanakkor van itt még egy másik megfigyelhető érdekesség is: a 2011–2012-es tömegtüntetések óta Vlagyimir Putyin ügyelt arra, hogy az elnökválasztásokon mindig legyen egy kevésbé ismert és népszerű, de liberális jellegű jelölt, aki a kormányellenes voksok egy részét meg tudná fogni. Ilyen volt a milliárdos Mihail Prohorov 2012-ben, 2018-ban pedig a liberális celeb státuszában létező Kszenija Szobcsak, akit nem mellesleg akkor ugyancsak a Polgári Kezdeményezés párt jelölt. Ez persze semmit nem vesz el Nagyezsdin érdemeiből és szándékaiból, sem a háborúellenes választói igényekből, de azt jelezheti, hogy a Kreml a kezében tartja a kontrollt, és csak olyan választási versenyt enged meg, amelytől nem tart.
(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)