Az indiai haditengerészet két eltérített iráni hajót mentett meg Szomália partjainál. A támadások között mindössze 36 óra telt el. A térségben korábban gyakoriak voltak a kalóztámadások, a probléma most ismét visszatérhet.
Az indiai haditengerészet hajója először január 28-án kapott vészüzenetet egy iráni felségjelzésű hajótól, hogy kalóztámadás érte őket. A haditengerészet közleményében azt írta, sikeresen rákényszerítették a kalózokat arra, hogy engedjék szabadon a hajót és annak legénységét.
Miután a legénység 17 tagját szabadon engedték, a hajót megtisztították, és engedélyezték, hogy folytassa útját.
A BBC információi szerint kedden, két nappal az első támadás után a haditengerészetnek ismét meg kell védenie egy iráni felségjelzésű halászhajót. A haditengerészet ezt a hajót is megtisztította, és ellenőrizte a 19 fős pakisztáni legénység jóllétét.
Habár a közlemény nem tesz említést a kalózok sorsáról, az interneten közzétett fotó alapján letartóztatták őket.
A BBC kiemeli, a szomáliai partok vizei korábban a kalózkodás melegágyának számítottak, de a nemzetközi erők megerősítették a járőrözést, és így a támadások gyakorlatilag teljesen megszűntek. A jemeni húszi lázadók miatt azonban új erőre kapott a kalózkodás a térségben.