Index Vakbarát Hírportál

Elárasztják Közép-Európát a lengyel olajipari óriás kútjai

2024. január 31., szerda 19:49

Közép-Európában a lengyel benzinkutak, azon belül az Orlen-kutak nyernek egyre inkább teret. Az Orlen cégcsoport jelenleg 1514 töltőállomással rendelkezik Lengyelországon kívül, melyek közül 337 darab 2023-ban jött létre.

A benzinárak folyamatosan emelkednek, és ebből egyre nagyobb problémák jelentkeznek Magyarországon is, melyről ebben a cikkében az Index is írt.

Daniel Obajtek, az Orlen vezérigazgatója és igazgatótanácsa elnökének elmondása szerint, a vállalatcsoport fókuszában jelenleg az áll, hogy az összes új létesítményt az Orlen kiskereskedelmi hálózatánál megszokott magas színvonalon működtessék majd, és ezért mindent meg is tesznek – írja az Economx

Magyarországon január elején kezdődött meg az Orlen hálózatbővítésének második fázisa, amelyben a vállalat összesen 63 töltőállomást vesz át a Moltól. Az „átvétel” április végére van betervezve, így az Orlen magyarországi hálózata több mint 140 töltőállomásból fog majd állni.

Az Orlen jelenleg 1514 töltőállomással rendelkezik Lengyelországon kívül, melyek közül 337 egység 2023-ban lett a hálózat része. A vállalat második legnagyobb üzletlánca Németországban található, ahol 607 helyszínen van jelen az Orlen és a Star márkanevek alatt. A legutóbbi, 2023 júniusában befejezett akvizíciónak köszönhetően 17 önkiszolgáló töltőállomással bővült a német hálózat Bajorországban, Baden-Württembergben és Hessenben. A vállalat célja, hogy a következő két évben 430 fölé növelje az elektromos töltőkkel felszerelt kútjai számát Németországban – írja a lap.

A nemzetközi Orlen-csoport jelentős külföldi piaca Csehország is, ahol 436 töltőállomás található. A cseh töltőállomásokat fokozatosan elektromos töltőkkel is felszerelik, amelyek jelenleg 267 helyszínen állnak rendelkezésre.

Az Orlen közelmúltbeli kiskereskedelmi tranzakciói közül a legfontosabb az ausztriai piacra lépés volt. A Turmöl-hálózat 267 töltőállomásának megvásárlását követően az Orlen a harmadik legnagyobb kiskereskedelmi szereplővé vált az osztrák piacon, mintegy 10 százalékos részesedéssel.

Rovatok