A balkáni háború ma is szedi áldozatait, mert mintegy 200 ezer akna van Bosznia-Hercegovinában – tudta meg az Index az EUFOR Althea misszió tűzszerészétől. A Szarajevó melletti 1700 fős katonai egységnek januártól magyar parancsnoka van. Sticz László lapunknak elmondta, hogy feladatuk az itteni hatóságok és szervek munkájának támogatása.
„Egy puskaporos hordó szomszédságában élünk. Jelenleg az ukrán–orosz háború zajlik, ahogy korábban a délszláv válság okozta háború volt a szomszédságban” – mondta Novák Katalin annak a 260 magyar katonának, akik Bosznia-Hercegovinában, a Szarajevó melletti Butmir táborban teljesítenek szolgálatot. Itt szigorú rend és fegyelem a jellemző. Például aki tiltott helyen dohányozik vagy fűre lép, azt a tábori rendészek 50 euróra büntetik meg. De volt olyan is, akinek a jogosítványa ugrott, mert nem tartotta be a sebességkorlátozást a katonai táborban.
Az 1700 fős EUFOR Althea, az Európai Unió bosznia-hercegovinai missziójának vezetését január végétől Sticz László vezérőrnagy vette át.
Egy év múlva vagy egy olasz, vagy az egyik román kollégája fogja őt váltani.
A magyar misszió tagjai egy gulyáságyúban főzött klasszikus és verhetetlen babgulyásra hívták meg a köztársasági elnököt, majd desszertként helyi rétest szolgáltak fel. „Lehet, hogy ez itt puskaporos hordó, de ilyen rétest csak a legexkluzívabb magyar cukrászdákban adnak” – súgta oda ebéd közben a magyar küldöttség egyik tagja.
Még mindenki jól megérdemelt ebédjét fogyasztotta, amikor a magyar államfő az összes katonát megajándékozta egy svájci bicskával, amelynek pengéjére a magyar címert, valamint „Novák Katalin, a magyar köztársaság elnökétől, Szarajevó 2024” feliratot gravírozták. Az egyik fiatal őrmester, Dominika az elsők között kapta meg az elnöki szuvenírt. A szőke hajú katonalány az Indexnek elárulta, nagyon meglepte őt Novák Katalin kedvessége, ezért a bicskát, mint egy kellemes emléket fogja megőrizni.
Főparancsnokként azt kérem önöktől, hogy legyenek példaképek a fiatalok számára
– szólította meg a magyar haderő tagjait az államfő, aki azt szeretné, hogy a mostani tinédzserek számára igazi alternatíva legyen a katonai pálya. Az elnök asszony szerint „a világban zajló háborúk ráirányították a figyelmet arra, hogy képesnek kell lennünk akár önállóan is megvédenünk magunkat országként, nemzetként; de leginkább képesnek kell lennünk egy szövetségben megvédeni magunkat és egymást”.
Szükség van a honvédség fejlesztésére, a védelmi készségek erősítésére, korszerűsítésére, valamint helyre kell állítani a honvédség presztízsét
– tette hozzá Novák Katalin Szarajevóban.
Bosznia-Hercegovinában 1992 és 1995 között dúlt a pusztító délszláv háború, amelyben minden család elvesztett valakit: egy apát, egy fiút, egy testvért vagy egy férjet. Annak ellenére, hogy csaknem harminc év telt már el, a háború még mindig szedi ártatlan áldozatait: a szakemberek becslése szerint mintegy 200 ezer akna vagy robbanóeszköz van még az országban.
Évente több halál- és baleset történik az országban. Legutóbb egy nagypapa az unokájával ment el kirándulni, de az erdőben egy akna mindkettőjükkel végzett
– nyilatkozta az Indexnek Köbli Tamás főhadnagy. A tűzszerészcsoport vezetője szerint sokszor gyerekek és kirándulók az áldozatok.
A EUFOR tűzszerészei bemutatták a Titán és Káli nevű bombakereső kutyákat. A magyar államfő rögtön próbára is tette őket úgy, hogy az egyik autóban elrejtett némi robbanóanyagot, amelyet rögtön ki is szimatoltak.
Megtudtuk, hogy az EUFOR-nál csupán a magyar haderő rendelkezik ezekkel a speciálisan kiképzett bombakereső kutyákkal.
„A németjuhászokat és a mali fajtákat tudjuk a legjobban bombakeresésre használni” – árulta el a főhadnagy, hozzátéve, hogy a folyamat hosszú hónapokig tart a kutyák és a gazdáik számára.
„Az Európai Unió egy olyan feladatának a vezetését látom el, ami 23 nemzet hozzájárulásából adódik össze, és egy olyan katonai erő, ami az ENSZ-mandátum alapján Bosznia-Hercegovina hatóságainak a támogatását hajtja végre” – mondta el az Indexnek Sticz László vezérőrnagy. Az EUFOR Althea parancsnoka szerint feladatuk specifikusan kiegészül azzal, hogy a bosznia-hercegovinai vezetőket, az állami vezetőket, a katonai vezetőket meg kell ismerni, és velük együttműködve kell a feladatot végrehajtani. A mandátum szerint az
az EUFOR feladata, hogy minden erővel, katonai erővel és eszközeivel támogassa a bosznia-hercegovinai hatóságok és szervek munkáját.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az ünnepélyes átadás-átvétel előtt elmondta: a misszió jelentősége abban rejlik, hogy közvetlenül járul hozzá a magyar emberek biztonságához. „Magyarország biztonsága – tette hozzá – a nyugat-balkáni országok stabilitásán is múlik. Egyértelmű, hogy a veszélyek korában nemcsak keletre, a háborúra kell figyelnünk, hanem az illegális migráció útvonalára is – hangsúlyozta, hozzátéve: nem olyan régen a Nyugat-Balkánon komoly és véres háború dúlt, amelynek nyomai a mai napig érezhetők. Az itteni békét és stabilitást a misszió garantálja, nagy megtiszteltetés és büszkeség, hogy ezt egy magyar tábornok fogja vezetni – tette hozzá a honvédelmi miniszter.
(Borítókép: Sticz László vezérőrnagy, a misszió parancsnoka fogadja Novák Katalin köztársasági elnököt az Európai Unió bosznia-hercegovinai békefenntartó missziója, az EUFOR Althea magyar kontingensénél tett látogatásán a Szarajevó melletti Butmir katonai táborban 2024. január 31-én. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)