Index Vakbarát Hírportál

Olyan erős földrengés volt a szomszédban, hogy Magyarországon is lehetett érezni

2024. február 1., csütörtök 08:08

A Richter-skála szerint 4,5-ös erősségű földrengést észleltek Ausztriában, Soprontól levesebb mint 50 kilométerre. A földrengést a nyugat-magyarországiak is észlelték.

Magyar idő szerint hajnali 2 óra 59 perckor észlelték a 4,5-ös magnitúdójú földrengést Ausztriában, Bécsújhelytől mintegy 33 kilométerre délnyugatra, Gloggnitz település mellett – közölte a katasztrófavédelem.

Mint írták, 

a földmozgást Magyarország nyugati részén, Sopronban és Szombathelyen is érezni lehetett.

Károkról eddig nem érkezett bejelentés a szervezethez.

A Kisalföld szerint az éjszaka közepén többen arra ébredtek, hogy mozog az ágyuk. A nyugati országrészben élők közül többen hatalmas lódulást és zörgést éreztek. Volt, akit a szekrény folyamatos „kopogása” riasztott fel, máshol magától kinyílott az ajtó. A Jereván és a Kőfaragó téri lakótelepek magasabb épületeiből többen jelezték a közösségi oldalakon, hogy észlelték a földmozgást.

Rovatok