Index Vakbarát Hírportál

Kicsúszott egy repülőgép a kifutópályáról Vilniusban

2024. február 4., vasárnap 17:13

A leszállás után kicsúszott az Avion Express Airbus A320-200-asa a litván fővárosban, a repülőgép megállás nélkül a terminálhoz gurult az eseményt követően. Az esetről felvétel is készült.

A repülőgép a 19-es kifutópályán végrehajtott leszállás közben, a földet érést követő fékezés alatt, még nagy sebességnél jobbra lesodródott a futópályáról – írja az Airportal.

Az A320-as átgurult a pálya melletti sáros területre, mielőtt a pilótának sikerült a már jelentősen lelassult gépet visszakormányozni a kifutópályára.

A repülőgép ezt követően nem állt meg, hanem a terminálhoz gurult.

A 2011-ben gyártott gép fedélzetén 185 ember tartózkodott, személyi sérülésről eddig nem érkezett hír. Csapadékos időjárás volt a repülőtéren, a futópálya nedves volt, de a hőmérséklet fagypont felett volt, így nem valószínű, hogy az időjárási körülmények miatt történt volna a baj.

Nem tudni, hogy a repülőgépben milyen károk keletkeztek, de az eseményt követően a gép nem szállt fel újra.

Rovatok