Index Vakbarát Hírportál

A szenegáli ellenzék nem fogadja el az elnökválasztás elhalasztását, tüntetést szervez

2024. február 4., vasárnap 17:35

A szenegáli ellenzék nem fogadja el az elnökválasztás elhalasztását, tüntetést szervez a fővárosban, és elkezdi a választási kampányt – jelentették be vasárnap az afrikai ország vezető ellenzéki politikusai.

Habib Sy, az egyik ellenzéki elnökjelölt az RFM magánrádióban azt mondta, hogy az ellenzéki erők vasárnap délután Dakarban nemcsak tüntetni fognak a döntés ellen, hanem terveik szerint választási kampányukat is elkezdik – írja az MTI.

Cheikh Tidiane Youm, az ellenzéki pártok közös szóvivője szintén az RFM adásában jelentette be, hogy egyhangúlag visszautasítják a választás elhalasztását kihirdető elnöki határozatot, Khalifa Sall, az egyik legismertebb elnökjelölt pedig az ország teljes lakosságát arra szólította fel, hogy „egységes fellépéssel” utasítsa el a halasztást.

Aminata Touré korábbi miniszterelnök közösségimédia-üzenetében arra hívta fel az ország polgárait, hogy

jogaik védelmében egységesen tiltakozzanak a demokrácia leépítésére irányuló, eddig példátlan intézkedés ellen.

Macky Sall szenegáli elnök szombaton televíziós beszédben jelentette be, hogy a választási eljárással és a jelöltállítással kapcsolatos viták miatt elhalasztják a február 25-re kiírt elnökválasztást; hozzátéve, hogy a választás szabadsága és átláthatósága érdekében nemzeti párbeszédet folytatnak. A halasztást a Szenegáli Demokrata Párt (PDS) kérte, amelynek elnökjelöltjét, Karim Wadét januárban kizárták a jelöltségből.

Az ellenzék elégedetlenségét tovább növelte, hogy a szenegáli alkotmányos tanács egy másik elnökjelölt, Ousmane Sonko ellenzéki vezető indulását is megtiltotta egy tavaly augusztusi büntetőügyre hivatkozva, amelyben elmarasztalták a politikust egy fiatal lánnyal szembeni erkölcstelen viselkedése miatt. A kizárt elnökaspiránsok szerint a jelöltállítás szabályait nem alkalmazták igazságosan, de a hatóságok elutasították ezt az érvelést.

Mivel a hivatalban lévő elnök a választás új időpontját nem jelölte ki, Franciaország vasárnap arra szólította fel a szenegáli hatóságokat, hogy a választások mielőbbi zavartalan lebonyolítása érdekében és a demokratikus játékszabályok betartása mellett tisztázzák, mikor kerülhet sor az elnökválasztásra.

A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége a halasztás hírére közleményben reagált, amelyben arra kérte a szenegáli vezetést, hogy a legrövidebb időn belül hirdesse ki a választás új időpontját. 

A Nyugat-Afrika egyik legstabilabb, többpárti demokráciájának tartott Szenegálban 1963 óta nem volt példa arra, hogy elhalasszanak egy elnökválasztást. A megmérettetésen 20 jelölt indul, Macky Sall hivatalban lévő elnök mandátuma április 2-án jár le.

Rovatok