Index Vakbarát Hírportál

Egyre nagyobb a fenyegetettség az Oroszország és a NATO közti katonai konfliktus miatt

2024. február 6., kedd 11:24

Svédország, Norvégia, Nagy-Britannia és Németország után Dánia is arra készül, hogy Oroszország katonai provokációt kezdeményez a NATO-országokkal szemben.

Mint az Indexen megírtuk, korábban Svédország, Norvégia és Nagy-Britannia is arra szólította fel polgárait, hogy készüljenek az Oroszország elleni háborúra. Boris Pistorius német védelmi miniszter pedig háborús készültségbe készül helyezni a német haderőt, mivel meglátása szerint „öt-nyolc éven belül” háborúban állnak majd Oroszországgal.

Most újabb NATO-ország foglalt állást az ügyben. A dán katonai hírszerző szolgálat (FE) Troels Lund Poulsen védelmi miniszter parlamenti beszédét idézve azt írta, hogy Oroszország „nagy valószínűséggel katonai erőt alkalmaz a NATO-államok kihívására”.

Oroszország nyomásgyakorlását a dán védelmi miniszter úgy képzeli el, hogy repülőgépeket és hadihajókat küld az országhatárok megsértésére provokációs céllal. Mint az FE írja, Vlagyimir Putyin orosz elnök akár a hadseregét is bevetheti valamelyik NATO-ország határa mentén – idézi a BILD.

A hírszerző szolgálat megjegyzi, hogy a nyílt háborút egyelőre nem tartja valószínűnek, vagyis – mint írják – Dánia jelenleg nem áll „katonai fenyegetés” alatt.

Oroszország pillanatnyi célja nem a közvetlen konfrontáció, hanem a NATO-országok „kihívása”, valamint fegyveres erőinek megerősítése a balti-tengeri térségben és északnyugaton – teszi hozzá az FE.

Oroszország kockázatvállalási hajlandósága nőtt, mióta Finnország és Svédország csatlakozott a NATO-hoz

– olvasható a jelentésben.

Néhány éve van felkészülni a dán hadseregnek?

Flemming Lentfer tábornok, a dán hadsereg főnöke arra figyelmeztetett, hogy Oroszország a két éve tartó ukrajnai háború ellenére most a vártnál is erősebb annak köszönhetően, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök teljes erőbedobással alakítja át országát egyfajta hadigazdasággá.

A tábornok szerint Dániának néhány éve van arra, hogy felkészüljön, és „megfelelő színvonalúra fejlessze fegyveres erőit”.

Flemming Splidsboel Oroszország-szakértő, a Dán Nemzetközi Tanulmányok Intézetének orosz kapcsolatokért felelős vezető kutatója közösségi oldalán hasonló véleményt fogalmazott meg.

A területhódítási kísérletek valószínűtlenek Oroszország részéről, de olyan műveletek elképzelhetők, amelyek megbénítják a NATO döntéshozatali folyamatait, veszélyeztetik a kohéziót és gyengítik a szövetség akaratát

– idézi a kutató elemzését a BILD.

Borítókép: Flemming Lentfer dán tábornok (Fotó: Jean-Claude Ernst – ATPImages/Getty Images)

Rovatok