A háború kezdetén az ukránok jobban alkalmazkodtak a pillanatnyi helyzet jelentette kihívásokhoz, Oroszország azonban ma már sokkal jobban teljesít az adaptáció terén.
Az ukrajnai háborúban Kijev és Moszkva adaptációs harcot vív – megpróbálnak tanulni és javítani katonai hatékonyságukon. Az invázió korai szakaszában Ukrajna volt előnyben. A nyugati fegyverek gyors beáramlásával megerősödve, az orosz agresszió által jelentett egzisztenciális fenyegetés által motiválva és a támadásra jól felkészülve Kijev képes volt új harcmodorokat kifejleszteni – figyelemre méltóan rövid idő alatt. Oroszország ezzel szemben botladozott, mint egy nagy, arrogáns és nehézkes medve, amely túlságosan bízott a gyors győzelemben. Az Oroszország sikertelensége miatt bekövetkező intézményi sokk viszont lelassította tanulási és alkalmazkodási képességét – írja a Foreign Affairs hasábjain Mick Ryan katonai stratéga, az ausztrál hadsereg nyugalmazott vezérőrnagya.
Kétévnyi háború után azonban az adaptációs harc megváltozott. Az Ukrajna és Oroszország közötti minőségi különbség csökkent.
Ukrajna még mindig innovatív és alulról építkező katonai kultúrával rendelkezik, ami lehetővé teszi számára az új harctéri technológiák és taktikák gyors bevezetését. Az azonban küzdelemmel jár, hogy ezeket a tanulságokat rendszerezzék és elterjesszék az egész hadsereg körében. Oroszország ezzel szemben lassabban tanul alulról építkezve, mivel a katonák nem szívesen jelentik a kudarcokat, és a parancsnokság filozófiája centralizáltabb. Amikor azonban Oroszország végre megtanul valamit, képes rendszeresíteni azt a hadseregének és védelmi iparának egészében.
Ezek a különbségek tükröződnek a két állam innovációs módszereiben. Ukrajna jobb a taktikai alkalmazkodásban: a harctéren tanul és fejlődik. Oroszország jobb a stratégiai alkalmazkodásban, vagyis a nemzeti és katonai politikát érintő tanulásban és alkalmazkodásban – például abban, hogy az államoknak hogyan kell felhasználniuk erőforrásaikat. Az alkalmazkodás mindkét formája fontos. A háborúk megnyeréséhez azonban az utóbbi a meghatározóbb.
Minél tovább tart a háború, annál jobban fog Oroszország alkalmazkodni, és annál hatékonyabb, modernebb harci erőt fog építeni. Lassan, de biztosan Moszkva magába szívja majd az új ötleteket, és ennek megfelelően alakítja át taktikáját. Stratégiai alkalmazkodása már most is fontos volt abban, hogy kivédje Ukrajna ellentámadását, és az elmúlt hónapokban segített az orosz csapatoknak abban, hogy újabb területeket vegyenek el Kijevtől. Végső soron, ha Oroszország előnye a stratégiai alkalmazkodásban megfelelő nyugati válasz nélkül fennmarad, akkor a legrosszabb, ami ebben a háborúban történhet, nem a patthelyzet. Hanem egy ukrán vereség.
Miután a korai ukrajnai katonai műveletek során nehézségekbe ütközött, Oroszország átalakította parancsnoki és ellenőrzési struktúráját. 2022 áprilisában az ország egyetlen parancsnokot nevezett ki a teljes körű invázió felügyeletére, és ezzel felhagyott azzal a diszfunkcionális, széttöredezett rendszerrel, amelyen keresztül Moszkva addig a háborút irányította.
Az eredmény egy egységesebb rendszer lett, amely az orosz inváziót az ország északi, keleti és déli részén zajló több különálló és koordinálatlan hadjáratról egy szinkronizáltabb megközelítésre helyezte át – a fő irányvonalat egyértelműen a kelet-ukrajnai szárazföldi műveletek jelentették. Ez vezetett az orosz előrenyomuláshoz és olyan városok elfoglalásához, mint Szeverodonyeck, 2022 közepén.
Oroszország megváltoztatta azt a módot is, ahogy közelharcot vívott.
A háború elején Oroszország kombinált fegyverzetű, zászlóalj méretű szárazföldi egységeket alkalmazott, amelyek gyakran nem voltak elég erősek, és amelyek korlátozott képességet mutattak a légi és szárazföldi műveletek integrálására és a szárazföldi kombinált fegyverzetű műveletek végrehajtására. Az elmúlt 12 hónap során azonban az oroszok eltávolodtak az ilyen zászlóaljak alkalmazásától. Most már integrálják az elit erőket és a hagyományos erőket – és ezt a kombinációt azzal támasztják alá, amit az ukránok gúnyosan „húsviharnak” neveznek: rosszul kiképzett erőkből álló frontális emberhullámokkal, amelyek kimerítik az ukrán katonákat, mielőtt a jobban kiképzett orosz csapatok megérkeznek.
A taktikai újítások egy részét a katonai szükségszerűség vezérelte, beleértve azt is, hogy Oroszországnak nem volt ideje arra, hogy a mozgósított csapatokat magas szinten kiképezze. Ezek egy részét azonban felülről jövő stratégiai irányelvek is befolyásolták. A Wagner félkatonai század vezetői azzal segítették elő az emberhullámokkal operáló megközelítést, hogy a Bahmut elfoglalására indított sikeres hadjáratban a milíciához szerződött elítélteket eldobható golyófogóként használták.
Miután látszott a Wagner sikere ezzel a groteszk stratégiával, a moszkvai erők hasonló megközelítést alkalmaztak más csatákban is. Az orosz gyalogsági taktika eltolódott attól, hogy egységes zászlóaljcsoportokat próbáltak bevetni kombinált fegyveres akcióegységekként.
Ehelyett rétegzett hadosztályokat hoztak létre, amelyekben rohamcsapatok, szakosodott csapatok, valamint eldobható „húsbrigádok” kaptak helyet.
Azonban meg kell jegyeznünk, hogy Oroszország nem minden területen jobb az adaptációban. Ami a nagy hatótávolságú csapások végrehajtásának új módjait illeti, Kijev többet fejlődött, mint Moszkva. Ukrajna például az elmúlt évben további nagy hatótávolságú csapásokat tudott mérni orosz repülőterek, védelmi ipari létesítmények és az energetikai infrastruktúra ellen. Míg a 2022 telén a polgári infrastruktúrája ellen intézett orosz csapásokra nagyrészt tehetetlenül válaszolt, most már kifinomult képességgel rendelkezik a hasonló válaszlépésekhez (bár az Egyesült Államok korlátozásai szerint a nyugati fegyvereket Oroszország területén végrehajtott csapásokra nem használhatja).
Talán a leglátványosabb terület, ahol Oroszország alkalmazkodott és stratégiai előnyre tett szert, az a védelmi-ipari komplexum. Az ország 2022. szeptemberi részleges mozgósítása és más kormányzati kezdeményezések drámaian megnövelték a katonai teljesítményt. Moszkva további fegyverekhez jutott. Észak-Korea hozzájárulásával és a Kínával folytatott kereskedelem növelésével erősítette meg fegyvergyártását – ami lehetővé tette Oroszország számára, hogy olyan kettős felhasználású technológiákat szerezzen be, amelyeket Nyugaton már nem tud megvásárolni. Ennek eredményeként Oroszország ma már sokkal több fegyverrel és lőszerrel rendelkezik, mint Ukrajna.
Az orosz katonai komplexum működésbe hozott egy továbbfejlesztett, folyamatosan javuló adaptációs ciklust, amely összekapcsolja a harctéren megszerzett tanulságokat az orosz iparral és stratégiával. Ez jelentős katonai előnyt biztosíthat az oroszoknak az elkövetkező évben. Ha az ellenfél nem foglalkozik vele, ez háborús előnnyé válhat. Oroszországnak javulhat a képessége arra, hogy légicsapásokat mérjen, legyőzve az ukrán légvédelmi rendszert, amely nem rendelkezik elegendő elfogórakétával, így megkönnyítve Oroszország számára az előrenyomulást és az ukrán civilek terrorizálását.
Ezzel összefüggésben mindez további orosz térnyeréshez vezethet a szárazföldön, és Moszkva további területeket foglalhat el különösen keleten, de esetleg délen is. Kijev elfoglalása rövid távon nem valószínű.
Azonban végső soron Moszkva inkább a kijevi politikát szeretné Oroszország számára kedvezőbbé változtatni, mintsem fizikailag elfoglalni Kijevet.
Ahhoz, hogy elkerülje ezt a sorsot, a szerző szerint Ukrajnának saját stratégiai megközelítést kell kialakítania a tanulás és az adaptáció terén. Az ukrán egységek azzal kezdhetik, hogy gyorsabb ütemben osztják meg a sikeres módszereket a többi egységgel. Bár az ukrán alakulatok gyakran küldik meg tapasztalataikat a dandároknak, amelyek aztán továbbítják azokat a magasabb parancsnokságoknak, a hadseregnek hangsúlyt kell fektetnie a laterális megosztásra is. A tudás egységek közötti cseréje nemcsak a csapatok tanulási idejét csökkenti, hanem a taktikák egységesítését is segíti. A jobb laterális tanulási rendszer kialakításához (és a taktikák egységesítéséhez) azonban a felsőbb parancsnokoknak is részt kell venniük a folyamatban. Az ukrán fegyveres erők legfelsőbb szintjeinek utasítaniuk kell a csapatokat, hogy több információt cseréljenek ki egymással.
Ukrajnának nincs vesztegetni való ideje. Oroszország jelentősen javította tanulási és alkalmazkodási képességét. Minél tovább tart az ukrajnai háború, annál inkább javítani fogja Moszkva stratégiai adaptációját. A legmeggyőzőbb indok Ukrajna stratégiai alkalmazkodásának javítására és Oroszország stratégiai alkalmazkodásának akadályozására az, hogy Ukrajna ne veszítse el a háborút – írja a szerző. Jelenleg Oroszországé a stratégiai kezdeményezés – így sajnos a vereség még mindig lehetséges kimenetel.
(Borítókép: Ukrán katonák SPG-vel tüzelnek Bahmut irányába, ahol továbbra is folynak az orosz–ukrán összecsapások donyecki területen, Ukrajnában 2024. február 4-én. Fotó: Diego Herrera Carcedo / Anadolu / Getty Images)