Index Vakbarát Hírportál

Helikopter-balesetben meghalt Sebastián Pinera

2024. február 7., szerda 06:33

A volt elnök saját maga vezette a helikoptert, vele együtt négyen utaztak a járművön, és rajta kívül mindenki megmenekült. A kollégák részvétüket fejezték ki Pinera halála kapcsán, akinek legfontosabb tetteként a 33 bányász kimentését tartják az Atacama-sivatagban.

Helikopter-balesetben meghalt Sebastián Pinera volt chilei elnök – írta meg az MTI a La Tercera helyi hírportál és a La Nación hírlap hírezése alapján. Carolina Tohá chilei belügyminiszter nem sokkal később közölte, hogy megtalálták Pinera holttestét.

A sajtójelentéseket két kormányzati tisztségviselő és a 74 éves korábbi államfő egyik volt tanácsadója is megerősítette a Reuters hírügynökségnek. Utóbbi elmondta, hogy

Pinera életét vesztette, de hárman a fedélzeten tartózkodók közül túlélték a szerencsétlenséget.

Gabriel Boric hivatalban lévő államfő három nap nemzeti gyászt hirdetett, és közölte, megkezdték az előkészületeket arra, hogy pénteken állami temetésen örök nyugalomra helyezzék Pinerát. A La Nación korábbi tájékoztatása szerint a helikopter négy utasával, köztük a volt elnökkel a fedélzetén a déli Los Ríos régióban zuhant le.

A La Tercera beszámolója szerint Pinera vezette a helikoptert. Hozzátették, hogy a térségben zuhogott az eső. A hírközlés szerint a volt elnök a Lago Ranco település melletti azonos nevű tó felett vesztette el az irányítást a helikopter felett, amely aztán a part közelében zuhant a vízbe. A szerencsétlenség három túlélője önerőből ki tudott úszni.

A SENAPRAD chilei katasztrófavédelmi ügynökség a nap folyamán megerősítette egy helikopter lezuhanását a déli Lago Ranco település mellett, egy halottról és három sérültről számolt be.

Részvétnyilvánítások

Sok – hivatalban lévő, illetve egykori – dél-amerikai államfő nyilvánította ki részvétét, köztük Javier Milei argentin, Luis Lacalle Pou uruguayi elnök, illetve Juan Manuel Santos kolumbiai exelnök.

Sebastián Pinera személyes jóbarát volt és Kolumbia nagyszerű szövetségese

– írta Santos az X közösségi platformon.

Felipe Calderón volt mexikói elnök pedig úgy fogalmazott, hogy „Chile elvesztette egyik legjobb elnökét”.

Elnöksége

A sikeres üzletemberből lett politikus a 2010–2014, valamint a 2018–2022 években két hivatali ciklust töltött a latin-amerikai ország élén. Első mandátuma idején az ország gyors gazdasági fejlődésnek indult csökkenő munkanélküliséggel, miközben Chile kereskedelmi partnereinél és szomszédjainál lassult a gazdaság.

Pinera második elnökségét azonban már a társadalmi egyenlőtlenségek elleni, zavargásokba forduló tüntetések fémjelezték. Hivatali idejére esett a koronavírus-járvány elleni küzdelem is, amelynek során a világ egyik leggyorsabb oltási kampányát hajtották végre. Pinera elnökségének egyik legemlékezetesebb eseménye azonban 2010-ben a 33 bányász kimentése volt az Atacama-sivatagban. A 69 nap után kimentett vájárok történetéről és a nemzetközi mentőexpedícióról film is készült.

(Borítókép: Sebastián Pinera 2018. április 13-án. Fotó: Guillermo Gutierrez / Bloomberg / Getty Images Hungary)

Rovatok