Index Vakbarát Hírportál

Olaf Scholz: Ha Putyin győz, fenyegetőbb lesz a világunk, mint a hidegháború idején

2024. február 8., csütörtök 20:23

Olaf Scholz német szövetségi kancellár vendégcikket írt a Wall Street Journalbe, melyben azt fogalmazza meg, hogy szerinte a Nyugatnak továbbra is támogatnia kell Kijevet, szilárdan össze kell tartania a NATO-t, és meg kell hiúsítania Putyin megosztási kísérletét.

Olaf Scholz német szövetségi kancellár Wall Street Journalben közölt cikke szerint fontos tisztázni, hogy egy orosz győzelem nemcsak Ukrajna mint szabad, demokratikus és független állam végét jelentené, hanem drámaian megváltoztatná Európa arculatát is, és súlyos csapást mérne a liberális világrendre – írja a Die Bundesregierung.

Emellett más országok azt kockáztatnák, hogy egy „ragadozó szomszéd áldozatává válnak”.

Joe Biden amerikai elnök vezetése Scholz szerint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egységesen és sikeresen lépjenek fel Vlagyimir Putyin orosz elnök agressziójával szemben.

Putyin eddig egyetlen háborús célját sem érte el. Azt hitte, hogy két héten belül elfoglalhatja az ukrán fővárost, Kijevet. Két évvel később még mindig messze van attól, hogy elérje ezt a célt, és Ukrajna bátran ellenáll az orosz támadásnak

– írja Scholz. Szerinte ez egyrészt az ukrán nép hősies helytállásának, másrészt a Nyugat pénzügyi és humanitárius támogatásának, továbbá az Ukrajnának nyújtott fegyver- és lőszerellátásnak is köszönthető.

Scholz leírja, hogy az Európai Unió és tagállamai Ukrajna legnagyobb pénzügyi támogatói, a háború kezdete óta több mint 91 milliárd dollárral járultak hozzá, őket követi az Egyesült Államok és Németország.

A háború kezdete óta a kormányom több mint 30 milliárd dollár értékben biztosított, szerzett be és szállított katonai felszerelést, többek között harckocsikat, tüzérséget és csúcstechnológiájú légvédelmi rendszereket. Mindez kiegészül Németország nem katonai támogatásával, beleértve a több mint egymillió ukrán menekült befogadását, valamint az Európai Unió támogatásából való részesedésünket

– olvasható a cikkben. Hozzáteszi, 

mindent meg kell tenni, hogy megakadályozzuk az orosz győzelmet, és ha ezt nem tesszük meg, hamarosan egy olyan világban találhatjuk magunkat, amely még instabilabb, fenyegetőbb és kiszámíthatatlanabb, mint a hidegháború idején.

A német szövetségi kancellár felhívja a figyelmet, hogy Ukrajnának hamarosan súlyos fegyver- és lőszerhiánnyal kell szembenéznie.

Scholz szerint négy dolgot kell tenni:

Scholz szerint minél hamarabb rájön Putyin, hogy elkötelezettségük állandó, annál hamarabb ér véget az ukrajnai háború, és csak akkor járulhatnak hozzá a tartós békéhez, ha fenntartják támogatásukat, egységüket és eltökéltségüket. Ki kell tartani Ukrajna mellett, ameddig csak szükséges” – zárja sorait a német szövetségi kancellár.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, csütörtöki, percről percre frissülő hírfolyamunkat itt találja.

Rovatok