Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter New Yorkban: Donald Trump a megoldás a békéhez

2024. február 8., csütörtök 12:17 | aznap frissítve

Az Európai Unió kudarcot vallott az elmúlt időszak három fő kihívásának kezelésében, amiért egyértelműen a liberális mainstream minden területet leuraló jelenléte okolható – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a New York-i Fiatal Republikánusok Klubjában.

Szijjártó Péter külügyminiszter szerint az európai stratégia megbukott az ukrajnai háború, az illegális migráció és a gazdasági nehézségek kezelésében is, hozzátéve, hogy a liberális fősodor abszolút lehetetlenné teszi a racionális, alapos tiszteleten alapuló viták lefolytatását bármelyik területen.

„Ha azt mondjuk, hogy Ukrajnában a fegyverszállítások helyett jobb lenne békét teremteni, megkapjuk, hogy orosz kémek, Putyin személyes jóbarátai vagy a Kreml propagandistái vagyunk. Ha azt mondjuk, az egyetlen módja, hogy külföldiek az ország területére lépjenek, az a legális mód, akkor közel állunk hozzá, hogy fasiszták legyünk, vagy emberiségellenesek” – fejtette ki.

Szijjártó Péter elmondta, hogy Európa szerinte válságba kormányozta magát, mert „a liberális mainstream véleményhegemóniát akar létrehozni”.

Ők tekintik magukat az egyetlen progresszív és demokratikus ideológiának a politikában, és aki nem áll készen arra, hogy összefogjon velük, és liberális értéket képviseljen, azt autokratának, demokráciaellenesnek bélyegzik, noha a liberális mainstream a legkevésbé toleráns ideológia, amely Európában az elmúlt évtizedekben uralkodott

– fogalmazott a tárcavezető, hozzátéve: nem tolerálják az alternatív véleményeket, nem állnak készen arra, hogy elfogadják a nem liberális álláspontokat, azokat nem tekintik európainak.

„A mi értelmezésünk szerint nem csak liberális demokrácia létezik, a demokrácia, az demokrácia, és pont, nem kell elé jelző” – hangsúlyozta. Megjegyezte ugyanakkor, az illiberális jelzőt mégis azért használja a magyar kormány, hogy jelezze, nem a liberális párt kormányoz, és egy politikai rendszer lehet demokrácia akkor is, ha konzervatív, keresztény és hazafias.

Európában a kereszténydemokrata hazafias pártokra populistaként tekintenek, miután a liberális fősodor leuralja a médiát, az NGO-k és a civil szervezetek világát

– fejtette ki véleményét a külgazdasági és külügyminiszter. A legtöbb kormány az EU-ban kevés többséggel, koalícióban vagy kisebbségben kormányoz, így könnyű a liberális mainstreamnek nyomást gyakorolni – mondta, megjegyezve, hogy ő azon kevesek egyike az európai külügyminiszterek közül, aki kimondhatja, amit gondol, köszönhetően a stabil magyarországi politikai rendszernek, ami miatt sem a média, sem az NGO-k nem avatkozhatnak be a kormány működésébe.

Kitért arra is, hogy Magyarországon a média igen sokszínű, nagyrészt a fele támogatja azt, amit a kormány tesz, a másik fele pedig gyűlöli. Szijjártó Péter szerint ez a sokszínűség a jelenlegi európai megítélés szerint azért számíthat médiadiktatúrának, mert a liberális fősodor nem rendelkezik a média 99,9 százalékával, ami az elvárás ma Európában.

Párhuzamos társadalmak és antiszemitizmus Nyugaton

Az ukrajnai háborút megemlítve leszögezte, hogy az uniós stratégia és szankciók nem érték el céljukat, Magyarország ezért – különös tekintettel az Ukrajnában élő magyar közösségre – a béketárgyalások megkezdését sürgeti – mondta.

A bevándorlás kérdésében Magyarország álláspontja változatlan: fenntartjuk magunknak a jogot arra, hogy mi dönthessük el, kit engedünk be a határainkon, kivel kívánunk együtt élni, semmiféle külső erő ezt nem döntheti el helyettünk

– közölte Sziijártó Péter.

Ismertette azt is, hogy Magyarország tavalyelőtt 275 ezer, tavaly 200 ezer illegális bevándorlót tartóztatott fel, ezért a stratégián nem változtat, marad a kerítés és a szigorú ellenőrzés.

Az ettől eltérő megítélésnek látszanak a káros következményei Európa nyugati felén – mondta, a párhuzamos társadalmakat és a modern kori antiszemitizmus megjelenését említve.

Donald Trump mint megoldás

A gazdasági kihívásokat említve Szijjártó Péter úgy vélte, hogy míg az EU veszít versenyképességéből, és a globális GDP-részesedésben a harmadik helyre csúszott a másodikról Kína után, Magyarország nemhogy túlélte a válságokat, de rendkívül sikeres is.

Mindez „a magyar emberek bölcs döntésének köszönhető, amely alapján az elmúlt négy választást megnyertük” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ez jelenti a demokráciát, és a politikai stabilitás képezi az erős alapját az ország sikereinek.

Arról is beszélt, hogy „a 2022-es választásokon több 10 millió dollárt fektettek be külföldről, hogy összefogásra bírják az ellenzéki pártokat, és a kormány elleni támogatást az Egyesült Államokból, Soros György hálózatából koordinálták olyan szervezetek, amelyek nem állnak túl távol a mostani amerikai kormánytól”.

Magyarország jövőképe, hogy ne legyen háború, ne legyen migráció, ne legyen gender.

„Békét akarunk Ukrajnában, nem vagyunk hajlandóak az illegális migránsok befogadására, a társadalom pedig a családra alapul: anya, apa, gyerek” – tette hozzá Szijjártó Péter, aki szerint a békéhez és a javuló amerikai kapcsolatokhoz Donald Trump a megoldás.

(Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ-közgyűlés ülésén New Yorkban 2024. február 7-én. Fotó: KKM / MTI)

Rovatok