Index Vakbarát Hírportál

A svájci rendőrség agyonlőtt egy férfit, aki 15 túszt tartott fogva egy vonaton

2024. február 9., péntek 07:23

Egy iráni állampolgárságú férfi 15 embert tartott fogva túszként egy svájci vonaton csütörtök este. Az iráni menedékkérő késsel és baltával felfegyverkezve, négy órán át tartotta fogva az utasokat. Végül a rendőrség agyonlőtte a férfit.

Egy svájci regionális vonatról riasztották a rendőrséget csütörtök este, hogy az Essert-sous-Champvent megállóhelynél egy férfi baltával és késsel fenyeget 14 utast és a mozdonyvezetőt. Ezt követően több mint 60 rendőr vette körül a szerelvényt, amelynek ajtajai zárva voltak. 

A rendőrök tolmács segítségével és részben a WhatsApp alkalmazáson keresztül vették fel a kapcsolatot az iráni túszejtővel.

A hatóságok végül robbanóanyagot alkalmaztak, hogy eltereljék a férfi figyelmét, aki így rövid időre el is távolodott a túszoktól. A rendőrség akkor megpróbált közbelépni, de miután az elkövető baltával támadt egy rendőrre, ő agyonlőtte a támadót.

Eric Kaltenrieder főügyész az incidens után úgy nyilatkozott, hogy a – helyi idő szerint – 22 óra 15 perckor végrehajtott rendőri akciót követően az utasok sértetlenül elhagyhatták a vonatot.

Hozzátette, a 32 éves iráni állampolgárságú menedékkérő indítéka egyelőre tisztázatlan.

Rovatok