Még 1977-ben Izrael új kormányfője, Menahem Begin folyamatosan azt hangoztatta, hogy semmiképpen nem ad vissza olyan területeket, amelyeket Izrael a tíz évvel korábbi háborúban foglalt el. Ezek között volt a Sínai-félsziget jelentős része, amely korábban Egyiptom része volt. A két ország viszonya Izrael kikiáltása óta nem volt felhőtlen, négy háborút vívtak, a legutóbbit 1973-ban.

Azonban némi amerikai nyomásra és a beígért gazdasági támogatás reményében – a legtöbb arab vezető megrökönyödésére – Anvar Szadat akkori egyiptomi elnök jelezte, hajlandó békét kötni Izraellel. A '77-es Camp David-i megállapodást a rá következő évben követte a békeszerződés.

Ki mit nyert az egyezménnyel?

Izrael beleegyezett, hogy visszaadja a megszállt Sínai-félszigetet, amit azonban Egyiptomnak demilitarizált térségként kellett a jövőben ellenőrzése alatt tartani. Azt követően az izraeli teherszállítók is használhatták a Szuezi-csatornát, ami nagyban megkönnyítette Izrael kereskedelmét a világgal. Ez lett az első békeszerződés, amelyet egy arab állam kötött Izraellel, és amelynek értelmében felvették a diplomáciai kapcsolatokat.

Ezután a sorban a következő Izrael másik szomszédja, Jordánia volt. Az arab államok általában kötötték magukat az eredeti megállapodásukhoz, és nem ismerték el Izrael állam létét. Ez csak 2020-ban változott meg, amikor a kölcsönös előnyöket mérlegre téve további öt arab állam ismerte el Izrael létét, a Trump-adminisztráció alatt létrejött Ábrahám-megállapodások keretében.

De mitől borultak ki ennyire az egyiptomiak?

A napokban azonban egyiptomi tisztviselők és nyugati diplomaták is úgy nyilatkoztak az AP hírügynökségnek, lehet, hogy Egyiptom felfüggeszti a békeszerződést, miután Izrael a gázai háború újabb felvonásában megtámadta az izraeli–egyiptomi határvárost, Rafahot, amely egyben a Gázai övezet legdélibb pontja.

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő azonban azt állítja, hogy a város a Hamász utolsó bástyája, és a négy hónapja tartó háborúban ott akarnak leszámolni a terrorista szervezet megmaradt harcosaival. Egyiptom azonban ezt mindenáron meg akarja akadályozni.

Míg tavaly ősszel mintegy 280 ezren laktak Rafahban, addig jelenleg 1,4 millió palesztin menekült zsúfolódott össze a városban és környékén szedett-vedett sátorvárosokban. Kairó egyébként nem akarja beengedni az országba a palesztin menekülteket – ahogy Jordánia sem –, mert attól tartanak, hogy velük együtt beszivároghatnak a Hamász civil ruhás emberei is, és velük együtt újra fellángolhatnak a terrorista akciók. Különös tekintettel arra, hogy a Hamász a radikális egyiptomi Muzulmán Testvériség gázai fiókszervezeteként működött eleinte.

Ugyanakkor Kairó azt hangsúlyozza, hogy Rafah az egyetlen olyan határátkelőpont, ahol legálisan lehet Gázába bejuttatni élelmiszersegélyeket a sokfelé már szinte éhező palesztinoknak.

Mi van, ha Egyiptom kiszáll az egyezményből?

A békeszerződés már alapból nagyon lecsökkentette a határnak ebben a térségében állomásoztatható katonák számát mindkét oldalon. Ez Izraelnek főnyeremény volt, mert a szerződés alapján biztonságban tudta déli, egyiptomi határszakaszát, és erőit máshová tudta átcsoportosítani.

Nem szabad elfelejteni, hogy szinte folyamatos volt a fenyegetés észak felől, Libanon irányából, ahonnan az Irán támogatta síita fegyveres milícia, a Hezbollah folyamatosan lőtte, vagy betört Izrael északi részébe. Ugyanakkor a nyugati parton élő palesztinok ellenőrzése is az izraeli hadseregre hárult.

Ha kilép Kairó, akkor Izrael nem tudja biztonságban déli határát, és kétséget kizáróan meg fognak indulni azon a részen fegyveres iszlamista csoportok, amelyek a gyengébb izraeli határvédelmet kihasználva próbálhatnak meg betörni.

Viszont Egyiptom sem jár jól, ha lenullázza a szerződést, mert borítékolható, hogy bukja a további amerikai dollármilliárdokat, amelyek az elmúlt évtizedekben támogatások formájában érkeztek az arab országba. 

(Borítókép: A Gázai övezet déli részén fekvő Rafahból menekülnek a palesztin emberek az izraeli hadsereg támadásától tartva 2024. február 12-én. Fotó: Mohamed Szaber / MTI / EPA)