Index Vakbarát Hírportál

Bakancslista: 79 évesen minden összejött, a nyugdíjas eljutott a világ összes országába

2024. február 15., csütörtök 20:55

Luisa Yu egyidejűleg több helyen is dolgozott, hogy finanszírozhassa utazásait. Ötvenhat éve eltökélte, hogy eljut a világ minden országába. Tavaly novemberben Szerbia volt az utolsó, a 193. úti cél is kipipálva.

Hetvenkilenc éves volt, amikor Dubajban ejtőernyővel ugrott, megmászta Angola ormait, Vanuatuban pedig egy vulkán csúcsáról gyönyörködött a csillagokban. Nem sokaknak adatott meg a lehetőség, hogy bejárják az ENSZ hivatalosan jegyzett 193 tagállamát.

A hihetetlen elszántság mellett egy rakás pénz kell egy ilyen küldetés teljesítéséhez.

Luisa Yu minden alárendelt álmainak. Megfeszített erőbedobással egyidejűleg két-három munkát is elvállalt, hogy megalapozza a költséges utazások finanszírozását – nyilatkozta a Business Insidernek.

„Egy kicsit nehéz és fárasztó volt, mert egyik kórházból a másikba zsonglőrködtem magam autómmal” – mondta még mindig lelkesen, magyarázatul pedig hozzátette: akkor még fiatal volt, a harmincas éveiben járt, így minden munkát készségesen elvállalt és elvégzett.

Tavaly november elején érkezett a hosszú lista utolsó országába, Szerbiába, hivatalosan pedig három hónappal később ismerték el teljesítményét, azt, hogy igazoltan járt az ENSZ minden tagállamában:

Több mint fél évszázados gondos és türelmes tervezés kövezte ki a globetrotter, a világjáró utazásait. Hozzá hasonló teljesítményre a magyarok közül talán Benyovszky Móric volt képes, és Földvári András, aki Elmentem világgá! című könyvében idézte fel élményeit.

Szálloda helyett a buszban aludt

Yu a Fülöp-szigeteken született 1945-ben, és 23 évesen, csereprogram révén került az amerikai St. Louisba. A diploma megszerzése után orvosi technológusként talált munkát. A szabadidejében a Greyhound filmekből ismerős távolsági buszaival beutazta az Egyesült Államokat. Három év alatt az ötvenből negyvenöt tagállamot látogatott meg.

Csupán egy hátizsákkal, és alig 300 dollárral a zsebében érkezett Amerikába.

Nem engedhette meg magának a szállodát, ezért éjszakai járatokra szállt fel, a buszokon aludt, majd egy gyors reggeli tisztálkodás után indult városnézésre.

A hetvenes években kezdett külföldi utazásokról álmodozni. Újabb munkát vállalt egy másik kórházban, részmunkaidőben pedig utazási ügynökként próbálta gyarapítani megtakarításait.

Ezúttal azonban épp a sok munka hátráltatta: annyit dolgozott, hogy nem maradt elég ideje az utazásokra.

Több mint öt évtizedbe telt, mire minden országot kipipált a bakancslistájáról. Nem volt könnyű feladat, mert a kórházi munka gyakorlatilag 24 órás volt, a hét minden napján, Yu pedig a beosztásait nem határozhatta meg kénye-kedve szerint.

A helyzetet bonyolította, hogy egyedülálló anyaként gondoskodnia kellett a lányáról, akit utazásaira nem vihetett magával, ezért olyan gyerekcsőszt kellett találnia, aki hajlandó volt gondoskodni a gyermekről.

A sors áldása

A tizenhat órás kórházi műszakok után teljesen kiégett, ráadásul az ügynöki jutalék is kevésnek bizonyult, ezért Luisa Yu a hetvenes évek vége felé megalapította saját utazási irodáját.

Az Öböl-háború idején vállalkozása már akkora sikert aratott, hogy jó pénzért eladta. Ez volt a „sors áldása” – emlékezett vissza. A vételárat miami ingatlanokba fektette, ami „kifizetődött”.

Keményen dolgoztam, pénzt takarítottam meg, és azt terveztem, hogy egy nap felhagyok a munkámmal, majd azt csinálom, amit annyira élvezek

– mondta Yu.

Az elmúlt években ideje nagy részét az utazásoknak szentelte. A mundari törzzsel táborozott Dél-Szudánban, és a dél-csendes-óceáni Kiribati fehér homokos strandjain pihent.

„Megérte” – mondta lakonikusan, és hozzátette: élte az életét, de soha nem féltette.

Yu egyike annak az ötvenegy kiváltságos világutazónak, aki 2023-ig bejárta a világ 193 országát – a Nomad Mania összeállítása szerint.

Az amerikai nőnek ehhez 56 évre volt szükséges, korábban azonban ez többeknek sikerült, mielőtt betöltötték volna harmincadik életévüket. A küldetést decemberben egy huszonhat éves szingapúri teljesítette öt év alatt, 2017-ben pedig egy huszonhét éves connecticuti érte el a bravúrt, mindössze másfél év alatt.

(Borítókép:  Ejtőernyősök egy csoportja a Palm Jumeriah sziget felett 2015. február 15-én Dubaiban, az Egyesült Arab Emírségekben. Fotó: Skydive Dubai / Getty Images)

Rovatok