Index Vakbarát Hírportál

Tusk: Európának a legrosszabb forgatókönyvekre kell felkészülnie

2024. február 16., péntek 15:22

Növelni kell az európai fegyveripar kapacitását, és a kontinens védelmében fel kell készülni a legrosszabb forgatókönyvekre is – szögezte le egybehangzóan Donald Tusk lengyel és Petteri Orpo finn miniszterelnök a kétoldalú tárgyalásaikat követő közös varsói sajtóértekezleten, pénteken.

Orpo elmondta: egyetértettek abban, hogy szükség van erős európai védelmi rendszerre, valamint a lőszergyártás növelésére is. „Amíg csak lehetséges, támogatni kell Ukrajnát” – hangsúlyozta a finn kormányfő, hozzátéve: Vlagyimir Putyin orosz elnök céljai nem változtak meg,

ezért az európaiaknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk saját biztonságukért.

„Azt hiszem, mi mint Oroszországhoz közel fekvő országok, pontosan tudjuk ezt” – jegyezte meg Orpo.

Európának fel kell készülnie

Tusk továbbá azt is elmondta, hogy a két ország szükségesnek látja a védelmi ipar kapacitásának bővítését. Ezen a területen egész Európának növelnie kell a kiadásokat és erőfeszítéseket. „Radikális növelésről beszélünk” – húzta alá a lengyel kormányfő. Úgy ítélte meg, hogy 

Európának, ezen belül Finnországnak és Lengyelországnak „a legrosszabb forgatókönyvekre kell felkészülnie”.

Tusk elmondása szerint a tárgyalások napirendjén szerepelt az európai menedékjogi rendszer „szükséges reformja” is .

A jelenlegi szabályozás nem ad választ azokra a fenyegetésekre, amelyeket Oroszország és Fehéroroszország politikája teremtett e téren

– fogalmazott a lengyel miniszterelnök.

A fenyegetések miatt csökkentek az idegenforgalmi bevételek Lengyelország és Finnország érintett határ menti térségeiben, és ezek a veszteségek közös, megoldandó problémát jelentenek – mondta Tusk. Bejelentette: Varsó és Helsinki együtt fog működni annak érdekében, hogy az Európai Unió forrásokat különítsen el az érintett határ menti régiók támogatására.

Lengyelország tovább erősíti a fehérorosz határon 2022-ben a migrációs nyomás miatt létesített, riasztórendszerrel felszerelt acélfalat, és Finnországgal, valamint a három balti országgal, Észtországgal, Lettországgal és Litvániával együtt összehangolja a határvédelmét – folytatta.

Nem lehetnek gyenge láncszemek

– a lengyel kormányfő azt is bejelentette, hogy Varsó és Helsinki a polgári védelem terén is együtt fog működni, mivel a varsói kormány e téren korszerűsítésre törekszik. Orpo elmondta: kész támogatni Lengyelországot, hiszen Finnország jól felkészült ezen a téren, tekintve, hogy átfogó polgári védelmi rendszert épített ki – összegezte az MTI.

(Borítókép: Donald Tusk lengyel miniszterelnök és Petteri Orpo finn miniszterelnök a lengyel miniszterelnöki hivatalban, Varsóban, 2024. február 16-án. Fotó: Sergei Gapon / AFP)

Rovatok