Index Vakbarát Hírportál

Navalnij videóban üzente meg, mit kell tenni, ha meghal

2024. február 17., szombat 15:14

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus még 2020-ban Németországban fogalmazta meg utolsó üzenetét arra az esetre, ha meghalna. Vlagyimir Putyin elnök legfőbb politikai ellenfele arra kérte az orosz népet, hogy ne adják fel a harcot.

2022-ben jelent meg a Navalnij című dokumentumfilm, ami azt az időszakot járja körül Alekszej Navalnij életében, amikor az ellene megkísérelt 2020. augusztus 20-i sikertelen merénylet után Németországban lábadozik, és csapatával, illetve a Bellingcat oknyomozó portál egyik újságírójával azt próbálják kideríteni, ki próbálhatta meg megölni Vlagyimir Putyin legnagyobb ellenfelét, akit még az orosz elnök sem nevezett a nevén.

A dokumentumfilm egészen addig követi az eseményeket, hogy Navalnij eldönti, visszamegy Oroszországba, hogy ott folytassa tevékenységét. Ugyanakkor mielőtt felszáll a repülőgépre, a dokumentumfilmesek felteszik neki azt a kérdést, mit ajánl csapatának és követőinek abban az esetben, ha időközben életét vesztené.

Figyeljetek, mert nagyon fontos dolgot szeretnék mondani. Nem adhatjátok fel. Ha úgy döntenek, hogy megölnek, akkor az azt jelenti, hogy hihetetlenül erősek vagyunk. Ezt az erőt fel kell használnunk, hogy ne adjuk fel, és hogy emlékezzünk, hatalmas erő vagyunk, amit elnyomnak ezek a nagyon rossz emberek. Fel sem fogjuk, hogy valójában milyen erősek vagyunk. A gonosz diadalához csak az kell, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit. Szóval ne legyetek inaktívak

– fogalmazott Navalnij még 2020-ban.

Navalnij 2024. február 16-án vesztette életét 47 éves korában. Életét és eredményeit ebben a cikkünkben szedtük össze.

Rovatok