Index Vakbarát Hírportál

Nagy a nyomás Orbán Viktoron, az elmúlt évek legnagyobb tüntetése volt a pénteki

2024. február 17., szombat 16:56

Nem kizárólag a kegyelmi ügy nyomán kialakult botrány, hanem az ennek apropóján pénteken rendezett tüntetés is felkeltette a nemzetközi sajtó figyelmét. Több lap úgy látja, hogy 2010 óta az egyik legnagyobb demonstráció volt a pénteki, és Orbán Viktor miniszterelnökön nagy a nyomás. A lapok beszámolnak arról is, a magyar kormányfő az évértékelő beszédében reagálhat az ügyre.

Február 16-án a Hősök terén Odakint most szörnyek járnak – Kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért címmel rendezett tüntetést több közismert magyar youtuber, illetve egyéb közösségi oldalakon is nagy követőtáborral rendelkező vlogger.

A tüntetést a február 2-án kirobbant kegyelmi ügy miatt kezdeményezte a YouTube-on 258 ezer követővel rendelkező Pottyondy Edina, aki a színpadot Gulyás Mártonnal, Osváth Zsolttal, Szabó Mártonnal, Tapasztó Orsival és Fancsikai Eszterrel osztotta meg, míg a népszerű zenész, Azahriah egy előre felvett videóval csatlakozott be.

Mint arról az Indexen a tüntetésről szóló tudósításunkban beszámoltunk, a demonstráció miatt a teljes Hősök tere megtelt, de még az Andrássy úton is nagyon sokan toporogtak – a szervezők szerint 50 ezer ember vehetett részt az eseményen.

Mint ahogy a kegyelmi üggyel, a nemzetközi sajtó ezúttal is foglalkozott az újabb magyarországi fejleményekkel, ugyanakkor jóval rövidebben.

Influenszerek követelnek változást

Az első cikkek egyikét az amerikai AP hírügynökség közölte, ahol Justin Spike, a hírügynökség budapesti riportere arról ír, „Magyarország néhány legismertebb online személyisége” egy legalább tízezer fős tömeggel követelte az ország politikai kultúrájának megváltozása mellett az ország gyermekvédelmi rendszerének „valódi reformját és Orbán Viktor miniszterelnök kormányzati rendszerének megváltozását”.

A cikkben idézi az egyik felszólalót, Osváth Zsoltot, tőle is azt a gondolatát kiemelve, hogy ugyan nem tudja, mit érnek el a nap végén, de egy biztos, nem maradhatnak csöndben.

Az AP részletesen leírja a kegyelmi botrányt, miszerint Novák Katalin köztársasági elnök kegyelemben részesített egy pedofil bűncselekményt eltussolni szándékozó személyt, és a közel tucat youtuber célja a demonstrációval a politikai apátia áttörése volt. Arra kérték a pártokat, ne viseljenek pártjelvényeket a tiltakozáson.

Spike megszólaltatja a Political Capital politikai think tank elemzőjét, aki szerint az apátiát akkor lehet áttörni,

ha az emberek egyszerűen úgy érzik, hogy ez egy súlyos ügy, aminek következményei lehetnek és lettek is – a két lemondás. Most úgy érzik, hogy van okuk tenni valamit, hiszen a cselekvéssel képesek elérni valamit.

A cikkben ezenkívül megszólít egy tüntetésen részt vevő háromgyerekes családapát, és megemlíti azt is, hogy a tüntetés napján a sajtóhírek szerint a K. Endre kegyelméért lobbizó Balog Zoltán is lemondott.

A tüntetésről kicsit rövidebben számolt be cikkében az amerikai Bloomberg, amely ugyan megemlíti, hogy több tízezren tüntettek, és hogy a „népszerű zenészek és youtuberek” olyan fiatalabb embereket tudnak megszólítani, akiket nehezebb mobilizálni politikai ügyekért, de az írás hosszabban inkább Balog Zoltán lemondásával és Orbán Viktor évértékelőjével foglalkozik.

A cikkben megemlítik, hogy a kegyelmi botrány vezetett Magyarország első női elnökének, Novák Katalinnak a lemondásához, és azt írják – Vargát név nélkül nem említve –, hogy a botrány miatt Orbán Fidesze az új köztársaságielnök-jelölt mellett az új EP-listavezetőjét és még a budapesti főpolgármester-jelöltjét is keresi. Hozzátéve,

[A botrány – a szerk.] megbuktatta Orbán két legprominensebb női politikusát, így kizárólag férfiakból álló miniszteri kabinet maradt az irányításban.

A jéghegy csúcsa

Az osztrák napilap, a Der Standard írta a legrészletesebb cikket a pénteki tüntetésről. A beszámolóban részletesen leírták a tüntetést kirobbantó kegyelmi ügy alapját, majd pedig a tüntetésen több felszólalótól, Pottyondy Edinától, Szabó Mártontól, Osváth Zsolttól is idéztek egy-egy gondolatot.

Az osztrák portál leírta, hogy a szervezők szerint 50 ezren vettek részt a tüntetésen,

ami az elmúlt évek egyik legnagyobb demonstrációja volt. A magyar youtuberek és influenszerek által szervezett tiltakozást közismert személyek is támogatták.

Több, a felszólalók által elmondott beszédből idéztek – köztük Pottyondy Edinától, aki szerint a mostani tüntetés „nem elég, de egy jó kezdet”, illetve Osváth Zsolttól is, aki kijelentette, hogy a kegyelmi botrány csak a jéghegy csúcsa.

Az osztrák lap egyedüliként említi meg, hogy a tüntetéshez közel az orosz nagykövetségnél spontán demonstrációval egybekötött megemlékezést tartottak páran az elhunyt Alekszej Navalnijról.

A német tagesschau röviden leírja, hogy több tízezren vettek részt a pénteki tüntetésen, amit „hírességek a zenei és kulturális szcénából, illetve influenszerek” szerveztek, és az áldozatok védelméért, az átláthatóságért, az emberi tisztességért és az őszinte társadalmi párbeszédért” emelték fel a hangjukat.

Írtak a tüntetést kirobbantó kegyelmi ügyről, említve, hogy a tüntetés napján mondott le az ügyben érintett Balog Zoltán püspök, és érintették Varga Judit exférjének, Magyar Péternek a kormánykritikus kijelentéseit is. A lap szerint

az ügy Orbánnak egyre nagyobb problémát jelent.

Ugyanúgy hosszabb cikket szentelt a tüntetésnek a német Die Zeit, ami leírta, hogy a tüntetésen annyian vettek részt, hogy ideiglenesen még a metrót is le kellett zárni.

A tagesschauhoz hasonlóan „hírességek a zenei és kultúrális szcénából, illetve influenszerek” által szervezett tüntetésről írnak, amit a kegyelmi botrány robbantott ki. A lap külön közcímet szentel Balog Zoltánnak, akin a lap szerint hetek óta nőtt a nyomás a kegyelmi döntésben való részvétele miatt, és végül pénteken lemondott.

A Die Zeit szerint Orbán Viktoron nyomás van.

A három lemondás ellenére az ügy egyre nagyobbá válik – a Die Zeit beszámolója szerint a tüntetők „a jobboldali-populista miniszterelnök kormányát tartják felelősnek a gyermekotthonokban lévő állapotokért és azért, ahogy a hatóságok a gyermekek elleni erőszakos bűncselekményeket kezelik”.

„Az évértékelőn próbálhatja Orbán megnyugtatni támogatóit”

A brit közmédia, a BBC rövid cikkében azt írja, több tízezer ember tüntetett pénteken, hogy szolidaritást vállaljon a szexuális abúzus áldozataival, amire azután került sor, hogy kegyelemben részesült egy állami gyermekotthonban szexuális bűncselekmény eltussolásáért elítélt személy. A cikk szerint – ami szó szerint említi, hogy a demonstrációt a szörnyek köztünk járnak-nak nevezték –

a botrány a legnagyobb veszélyt jelenti Orbán konzervatív kormányára azóta, hogy 2010-ben visszakerült a kormányra. Kormánya családi értékekről szóló politikáját központi témájává tette, ezért az elmúlt héten védekezésbe került.

A cikkben megemlítik, hogy Orbán Viktor szombaton fogja évértékelő beszédét tartani, „ahol várhatóan megnyugtatja támogatóit arról, hogy ismét ő irányít, és az ő kormánya tette a legtöbbet a gyermekek védelméért, a tisztviselőik pedig ha hibáznak, lemondanak”.

A Reuters hírügynökség is röviden számolt be az eseményről. Több tízezer tüntetőről írnak, ami szerintük „évek óta a legnagyobb tüntetés Orbán Viktor kormánya ellen”, és amelynek okát a kegyelmi ügy nyomán kialakult botrány adta.

Mint írják, a múlt héten a miniszterelnök hiába próbálta „hatástalanítani az egyhetes botrányt”, az továbbra is dominálta a hazai médiát.

A cikk szerint Orbán 2026-os újrázási esélyeire nem jelent veszélyt a jelenlegi botrány, azonban a júniusi önkormányzati és EP-választások előtt van, ahol abban reménykednek, hogy uniós szinten előretörnek majd a szélsőjobboldali pártok.

A tüntetéssel kapcsolatban megemlítik, hogy annak megszervezésében részt vett a rendkívül népszerű Azahriah, és nagyon sok fiatal vett részt a demonstráción, ami „nemcsak a hatalmas teret töltötte meg, hanem az afelé vezető sugárutak is megteltek”.

Ezenkívül leírják, a kormány megpróbálta visszavenni a narratívát azzal, hogy az ő oldalukon vannak következményei a hibáknak, az ellenzékkel ellentétben, és Orbán Viktor szombaton fejti ki a szakpolitikai terveit.

(Borítókép: Tüntetők a Hősök terén 2024. február 16-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok