Index Vakbarát Hírportál

Elesett Avgyijikva, de miért olyan fontos ez?

2024. február 17., szombat 10:32

Avgyijivka elesett, az ukránok megkezdték szárazföldi erőik kivonását a város területéről. Olekszandr Szirszkij szerint ez okozza a legnagyobb változást a frontvonalon tavaly május óta, amikor is az oroszok elfoglalták Bahmutot. De miért olyan jelentős város a kelet-ukrajnai Avgyijivka?

Avgyijivka már tíz évvel ezelőtt is értékes területnek számított az oroszok számára, ugyanis 2014-ben már elfoglalták egyszer az akkor 32 ezres lakosú várost.

Mostanra már egész más a helyzet, hiszen alig ezren maradtak ott, nagy részük lakóházuk pincéjében él, a település polgármestere szerint pedig már nem maradt épségben egy épület sem.

Az ukrán csapatok szombat reggel kezdték meg csapataik kivonását
a város területéről, aminek fő oka az akut lőszerhiány. Kijev ezt az Amerikai Kongresszus felelősségének tartja.

Joe Biden amerikai elnök már csütörtökön figyelmeztette a kongresszus republikánus tagjait, hogy hagyják jóvá az Ukrajnának szánt támogatási összeget, azonban erre végül nem került sor. 

John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője csütörtöki tájékoztatóján szintén kijelentette, Avgyijivkát egyre inkább fenyegeti a veszély, hogy orosz ellenőrzés alá kerül.

Ez nagyon nagy részben azért történik, mert a helyszínen lévő ukrán erők kifogytak a tüzérségi lőszerekből

– fogalmazott.

Október óta durvultak a harcok

Az ukrán fegyveres erők csütörtöki közleményükben megerősítették, hogy 2023 októbere óta „igazi földi pokollá változott a város, fenyegetve és instabilnak érzik magukat”. 

A Donyecki területen, Avgyijivkától nyugatra, a frontvonal egy szakaszához közeli erdei támaszponton az ukrán első harckocsizó dandár részét képező tüzérségi egység katonái csütörtöki látogatásukkor elmondták, hogy november óta drasztikusan csökkent az oroszok elleni csapásmérő képességük.

Avgyijivka az új Bahmut – de miért olyan értékes?

Avgyijivka elfoglalása biztosítaná Putyin országának, hogy ellenőrzés alatt tartsa a két legfontosabb kelet-ukrajnai tartományt: Donyecket és Luhanszkot – írja a Reuters.

Csak úgy, mint tavaly Bahmut esetében, most is heves harcok alakultak ki, mivel Avgyijivka az ukrán és az orosz erőknek is egyaránt fontos, gyakorlatilag ugyanazon okok miatt:

  1. Ukrajna – tekintve, hogy Avgyijivka városa a Donyeck régió kapuja – ellenőrizheti a donyecki területet, valamint könnyebben elérhetőek az utánpótlási folyosók is;
  2. Oroszország erősítheti a morált, valamint az ukrán utánpótlási útvonalak elzárásával jelentős előnyre tehetnek szert.

Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó úgy fogalmazott, „a terület nem szimbolikusan fontos, hanem operatív, logisztikai szempontból”.

A város elvesztése közel két évvel Oroszország teljes körű inváziója után, talán erősebb érveket biztosíthat Volodimir Zelenszkij elnöknek Nyugat felé a sürgősebb katonai segítségnyújtással kapcsolatban, amikor szombat reggel a müncheni biztonsági konferencián felszólal.

Eddig még sem az orosz védelmi minisztérium, sem Volodimir Zelenszkij, sem az ukrán védelmi miniszter nem kommentálta az ukránok avgyijivkai visszavonulását.

Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is folyamatosan követi, szombati élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.

Rovatok