Index Vakbarát Hírportál

Hordozórakétát indított útnak Japán

2024. február 17., szombat 12:24

A Japán Űrkutatási Hivatal (JAXA) sikeresen felbocsátotta a H3-as rakéta második tesztmodelljét szombaton.

A H3 első repülése tavaly márciusban kudarcba fulladt, miután a földi irányítás 14 perccel a felszállás után megsemmisítette a rakétát, mert nem gyulladt be a második fokozat hajtóműje.

Később a JAXA három lehetséges elektromos hibára vezette vissza a fiaskót, de azóta sem tudni, hogy pontosan mi volt a közvetlen kiváltó ok.

A JAXA szombati tájékoztatása szerint ezúttal gond nélkül beindult a második fokozat hajtóműve, és a rakéta Föld körüli pályára állt.

A H3 Japán legnagyobb folyékony üzemanyagú hordozórakétája. Hossza 63 méter, átmérője 5,2 méter, teherbírása 4-6,5 tonna. A rakéta fejlesztése 2013-ban kezdődött, a Mitsubishi Heavy Industries mintegy 200 milliárd jent (1,32 milliárd dollárt, 100 jen=240,63 forint) költött erre a célra.

Az új hordozórakéta egyes alkatrészeinek elkészítéséhez 3D nyomtatókat használtak, ami lehetővé tette az előállítási költségek csökkentését. Az indításonkénti költséget mintegy 5 milliárd jenre (33 millió dollár) sikerült leszorítani, míg a H–2A indításonként körülbelül 10 milliárd jenbe kerül.

A H2A rakétákat a 2000-es évek eleje óta használja a JAXA.

Ez a világ egyik legmegbízhatóbb rakétája: 46 kilövésből 45 volt sikeres.

Azon kívül, hogy mintegy a felébe kerül a H3 indítása a H–2A-hoz képest, a teherbíró képessége 30 százalékkal nagyobb, ami szintén növelheti vonzerejét a lehetséges megrendelők körében.

Rovatok