A világ közvéleményét sokkolta a pénteki bejelentés, miszerint Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető meghalt egy távoli orosz börtöntelepen. Vlagyimir Putyin orosz elnök és a Putyin belső körét átható korrupció legbátrabb bírálója, Navalnij évek óta szélsőséges ideológiák terjesztéséért kiszabott 19 éves drákói büntetését töltötte.
Nagyon valószínűtlen volt, hogy Navalnijt valaha is szabadlábra helyezik – legalábbis amíg Putyin van hatalmon. De úgy tűnik, még ez sem volt elég. Az orosz büntetés-végrehajtás szerint Navalnij egy rövid séta után összeesett a börtön udvarán, elvesztette az eszméletét, és nem sokkal később meghalt. Halálának részletei még nem ismertek, de egy pénteki sajtótájékoztatón Joe Biden amerikai elnök kimondta a világ közvéleményének egybehangzó véleményét: „Putyin a felelős.”
Bármilyen elfogadhatatlan is lenne, ha Putyin személyesen döntött volna Navalnij megöléséről, nem lenne meglepő. Az orosz elnök számára tökéletesen érthető, hogy egyszer és mindenkorra elhallgattassa, még akkor is, ha a Kreml spindoktorai megpróbálják ezt tagadni. Végül is Navalnij a közösségi média mestere volt, akinek gyakran sikerült legyőznie a Kremlt a saját információs játékában, leleplezve a moszkvai rezsim szörnyű visszaéléseit és gaztetteit, és ezeket emberek millióinak közvetítette a YouTube-on és más platformokon – még akkor is, amikor a kormány mindent megtett, hogy elhallgattassa őt. 2020 decemberében még beismerő vallomást is sikerült kicsikarnia azoktól, akik elszúrtak egy kísérletet, hogy megmérgezzék őt a szibériai Tomszkból Moszkvába tartó repülőjáraton 2020 augusztusában – írja a Foreign Affairs hasábjain megjelent elemzésében Andrei Soldatov és Irina Borogan, a Center for European Policy Analysis nem rezidens vezető munkatársai, valamint az Agentura.ru, az orosz titkosszolgálatok tevékenységét figyelő honlap társalapítói és szerkesztői.
Ennél is veszélyesebb volt Navalnij rendkívüli, határokat feszegető népszerűsége. Putyin közel negyedszázaddal ezelőtti hatalomra kerülése óta ő volt az egyetlen orosz ellenzéki személyiség, aki képes volt olyan követőtáborra szert tenni, akik messze túlmutattak Oroszország városi elitjén. Az ország minden szegletéből elérte az embereket, beleértve a munkásokat és az informatikusokat éppúgy, mint a liberálisokat és a szakembereket. Támogatói egyformán lelkesek voltak otthon és külföldön egyaránt. Különösen jól tudta mozgósítani azokat a fiatal oroszokat, akik nélküle talán teljesen elfordultak volna a politikától.
A zavart, depressziós és az egyre elnyomóbb rezsim által folyamatosan ostromolt orosz társadalom számára Navalnij volt a magányos egyesítő figura. Bár 2021-es letartóztatása óta – amikor visszatért Oroszországba – egyre szigorúbban elzárták a külvilágtól, egészen halála pillanatáig megőrizte ezt a tekintélyt.
Navalnij halála új, sötét lépést jelent Putyin kíméletlen hatalmi játszmájában. De egyben kemény kihívást is jelent az orosz ellenzék számára, amelynek most ki kell találnia, hogyan tartsa fenn az általa létrehozott egységet, és hogyan használja az általa hátrahagyott mozgalmat.
Navalnij aligha volt próféta, de az elmúlt évtizedben ő és támogatóinak egyre növekvő légiója ritka módot talált arra, hogy leküzdje azokat a politikai akadályokat, amelyeket Oroszország liberális ellenzéke sokáig leküzdhetetlennek tartott. Az 1990-es évek óta az orosz liberálisokat látszólag elátkozta az a tény, hogy csak Oroszország legnagyobb városaiban – Moszkvában és Szentpéterváron – lehetett igazán meghallgatni a demokratikus reformok iránti törekvéseiket. Csak ezekben a városokban voltak olyan liberális gondolkodású emberek, akiket érdekelt a liberális intézmények és a demokratikus fékek és ellensúlyok kiépítése. Az ország többi része nem értette, miről szól a demokrácia.
Putyin, mint előtte szinte minden moszkvai autokrata vezető, a cároktól Sztálinig, régóta támogatja ezt a megosztottságot. Ahogy Putyin Kremlje ábrázolta, az „igazi Oroszország” – a nagyvárosokon túli ország – nem értette a nyugati szabadságjogokat. Ezeknek az egyszerű oroszoknak a liberalizmus anarchiát jelentett, és ezért túl korai volt nyugati típusú jogokat adni nekik. A liberálisok nem voltak kapcsolatban a saját országukkal. Újra és újra ezt a hivatalos narratívát – és a liberális reformerek viszonylag kis számú követőjét – használták bizonyítékként arra, hogy az oroszok nem állnak készen a demokráciára. Így kezdődött Putyin „irányított demokrácia” stratégiája – csak egy erős ember a csúcson, aki érti az országot, képes reformokat végrehajtani.
Navalnij volt az első ellenzéki személyiség, akinek sikerült megtörnie ezt a narratívát.
A közösségi média használatában való jártasságát és a pontos, bizonyítékok felkutatásában való ügyvédi tehetségét ötvözve a veleszületett kommunikációs tehetséggel és az orosz átlagemberek számára fontos kérdések iránti éles érzékkel, Navalnij képes volt olyan módon támadni a Putyin-rezsimet, ahogyan a hagyományos liberálisoktól nem tudták. Gondoljunk csak Navalnij 2017-es YouTube-dokumentumfilmjére, amely aprólékos részletességgel tárta fel Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök és Putyin közeli munkatársának féktelen korrupcióját.
A virális film segített Navalnijnak abban az évben tüntetéseket szervezni Oroszország mintegy 100 városában és településén, és 2023-ra több mint 45 millióan nézték meg a YouTube-on. Navalnij támogatóinak ez az országos hálózata, amelyet más ellenzéki személyiségnek soha nem sikerült felépítenie, lehetővé tette számára, hogy lerombolja a Kreml azon képzelgéseit, hogy ő is csak egy magányos liberális egy moszkvai elefántcsonttoronyban, aki valószínűtlen reformokat álmodik meg.
Navalnij hatalma azonban messze túlmutatott mindezen. 2015-re, a Krím oroszországi annektálását követően egyre nagyobb egyetértés mutatkozott abban, hogy Putyin propagandája nagyrészt sikerrel járt az orosz fiatalok körében, akik túl fiatalok ahhoz, hogy emlékezzenek az 1990-es évek múló, viharos demokratikus reformjaira, és soha nem ismerték igazán a demokráciát. Az évekig tartó indoktrináció és a felülről irányított kormányzás révén azt feltételezték, hogy Putyin Kremlje teljesen kivonta ezt a felnövekvő generációt a politikából. Hagyjátok a politikát ránk, profikra, szólt a felfogás, és hagyjuk, hogy élvezzétek a magas olajárak, a nyugati luxus és a növekvő életszínvonal előnyeit.
Navalnij szervezete, az FBK, azaz a Korrupcióellenes Alapítvány, lerombolta ezt a mítoszt. Tinédzserek tömegei csatlakoztak a Navalnij-tüntetésekhez, és a mozgalom egyik fő erejévé váltak. 2017-ben egy fotó, amelyen egy orosz rendőr megpróbál lerántani két fiatal fiút egy lámpaoszlopról a Moszkva központjában lévő Puskin téren, országszerte Navalnij támogatóinak szimbólumává vált. Navalnij nem csupán egy országos ellenzéki politikai szervezetet épített ki, először Oroszország posztszovjet történetében – olyat, amely hatalmas regionális jelenléttel rendelkezett, és az orosz társadalom több rétegét is megszólította. Olyan módon ragadta magával az orosz fiatalságot is, ahogyan a Kreml arra képtelen volt, és ez valódi fenyegetést jelentett a rendszer hosszú távú ellenálló képességére. És mindezt az orosz hatóságok egyre szigorodó, rejtett és nyílt elnyomásával szemben érte el.
Navalnij egységesítő jelenlétének talán legmeghatározóbb eleme a közösségi média volt, amelyet szervezete folyamatosan kiaknázott – még 2021-es letartóztatása után is. Navalnij csapata meglepően ügyesnek bizonyult abban, hogy leküzdje a politikai tevékenység technológiai kihívásait Putyin Oroszországában. Megállíthatatlan közösségimédia-jelenléte különösen fontossá vált Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója után, amikor a Kreml lépéseket tett valamennyi ellenzéki erő elhallgattatására vagy száműzésére.
Az orosz hatóságok által a háború elején végrehajtott nagyszabású letartóztatások egyértelművé tették, hogy az országban lehetetlen lesz bármilyen politikai ellenzéki tevékenység. Ugyanakkor a száműzetésbe vonult orosz újságírók az online cenzúra ellenére továbbra is folytatták az oroszokkal való kapcsolattartást az országban. Ez meglepően sikeresnek bizonyult: oroszok milliói továbbra is a száműzetésben élő újságírókra támaszkodnak, ha pontos információkhoz szeretnének jutni az ukrajnai háború fejleményeiről vagy az olyan belföldi történésekről, mint Jevgenyij Prigozsin 2023-as lázadása.
Az online újságírás felé való elmozdulás középpontjában azonban az a megközelítés állt, amelyet Navalnij az előző évtizedben tökéletesített. A háború kezdetével a száműzetésben élő ellenzéki aktivisták felfedezték és átvették Navalnij szervezetének számos stratégiáját. Hamarosan az összes orosz ellenzéki csoport áttért a YouTube-ra és a Telegramra, követve a Navalnij-csapat sikerét. Ezek a platformok gyorsan az orosz ellenzék igazi otthonává váltak, és mind az országban, mind az immár hatalmas diaszpórában élő oroszokat szolgálták olyan kommentárokkal, oknyomozásokkal és napi hírszolgáltatással, amelyek a hivatalos orosz médiában már teljesen elérhetetlenné váltak.
Navalnij neve letartóztatása után is az ellenzéki agenda középpontjában állt, nemcsak azért, mert ő volt a legismertebb ellenzéki személyiség, hanem azért is, mert egységes támogatással rendelkezett az országban és azon kívül is. Támogatói közül sokan ellenezték, hogy 2021-ben visszatérjen Oroszországba, mivel megértették, hogy ezzel lényegében a börtönbe tér vissza. Szükségük volt egy vezetőre, akire hallgathatnak, és azt akarták, hogy szabadon legyen. De még a börtönből is megtalálta a módját, hogy kommunikáljon velük, ami kétségtelenül tovább bosszantotta a Kremlt.
Navalnij halála bizonyos értelemben az orosz állam azon erőfeszítéseinek csúcspontját jelenti, amelyek célja az ellenzék teljes felszámolása. Putyin a politikai gyilkosságokat a Kreml eszköztárának alapvető részévé tette. Ezt a módszert olyan ellenfelei ellen alkalmazta, mint Anna Politkovszkaja újságíró és Alekszandr Litvinyenko. Bevetette politikai ellenfelei, Borisz Nyemcov – akit 2015-ben a Kreml közelében lőttek agyon – és Vlagyimir Kara-Murza ellen, akit kétszer megmérgeztek, és aki jelenleg börtönben van. Navalnij, aki korábbi merényletkísérleteket is túlélt, még komolyabb célpont volt.
De még most sem valószínű, hogy a Navalnij által felszabadított erők a semmibe foszlanak. Nehéz lesz olyan utódot találni, aki ugyanilyen módon tudja egyesíteni az ellenzéket – még ha a feladat sürgető is, mert az orosz ellenzék számára kulcsfontosságú, hogy beleszólása legyen abba, mi következik Putyin után. Navalnij után azonban itt maradt a szervezete és a támogatói – és ez az, ami számít. Ezek az emberek nem mennek sehová, és most talán többen vannak, mint valaha – írják a szerzők.
(Borítókép: Rendőrök őrizetbe veszik Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezetőt Moszkvában, Oroszországban 2019. június 12-én. Fotó: Maxim Shemetov / Reuters)