Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter az indiai külügyminiszterrel tárgyalt, fontos megállapodásokat kötöttek

2024. február 21., szerda 09:25

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda reggel közölte, hogy Újdelhiben tárgyalt Subrahmanyam Jaishankar indiai külügyminiszterrel, melynek köszönhetően még szorosabbá vált a magyar–indiai gazdasági viszony.

„Jaishankar barátommal már sokat találkoztunk és kifejezetten jó együttműködés van közöttünk” – írta közösségi oldalán Szijjártó Péter.

Néhány éven belül India a világ harmadik legnagyobb gazdaságával fog rendelkezni, míg lakosságszám tekintetében már most a világ éllovasa, és a globális politikában betöltött súlya is egyre jelentősebb. Így Magyarországnak elemi érdeke, hogy a lehető legszorosabb együttműködést építsük fel Indiával.

Szijjártó Péter azt is leírta, hogy Magyarország és India gazdasági együttműködése egyre szorosabb, a két ország kereskedelmi forgalma „tavaly is meghaladta az egymilliárd eurót, a legnagyobb indiai vállalatok pedig hatalmas beruházásokat hajtanak végre Magyarországon”.

Kiemelte, hogy az „uniós elnökség alatt újraindítják az Európai Unió és az India közötti szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalásokat”, és „megkezdik az egyeztetéseket a beruházásvédelmi megállapodásról és a földrajzi árujelző védelméről”.

A magyar és az indiai külügyminiszterek megállapodtak abban is, hogy elnökségi fél évük alatt összehívják az EU–India Kereskedelmi és Technológiai Tanács ülését – számolt be Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter a találkozóról később egy sajtótájékoztatón is beszámolt, fontos feladatként említve a közvetlen légijárat előkészítését, amely új lendületet tud adni a gazdasági együttműködésnek. 

Rovatok