Flaco egy éve szökött meg a Central Park állatkertjéből, azóta a parkban élt, és rengeteg rajongó követte a mindennapjait. Halálát az okozta, hogy nekirepült egy épületnek, és lezuhant. A bronxi állatkertbe vitték boncolásra. Flaco jövő hónapban lett volna 14 éves.
Flaco, az eurázsiai uhu (Bubo Bubo), akinek a Central Park állatkertjéből való szökése és az azt követő, manhattani szabad élete magára vonta a közvélemény figyelmét, péntek este elpusztult, miután az állatkert dolgozóinak közlése szerint a jelek szerint nekicsapódott egy épületnek az Upper West Side-on – írta meg a The New York Times.
Az állatkertet üzemeltető Wildlife Conservation Society közleményben tudatta, hogy Flacót a földön találták meg, miután nekiment egy épületnek a nyugati 89. utcán. Az épület lakói kapcsolatba léptek a Wild Bird Fund nevű mentőszervezettel, amelynek munkatársai gyorsan reagáltak, és röviddel később halottnak nyilvánították – közölte a társaság.
Az állatkert munkatársai a bronxi állatkertbe vitték, ahol boncolást végeznek a halál okának megállapítására. A bagoly jövő hónapban töltötte volna be a 14. életévét.
Flaco szabad madárként töltött éve 2023. február 2-án este kezdődött, amikor valaki széttépte a hálót azon a ketrecen, ahol szinte egész életében élt. A rendőrség januárban közölte, hogy nem történt letartóztatás, és a nyomozás folytatódik.
A vandál, aki megrongálta Flaco ketrecét, veszélyeztette a madár biztonságát, és végső soron ő a felelős a haláláért
– áll a Wildlife Conservation Society közleményében. „Továbbra is bízunk abban, hogy a vandalizmus ügyében nyomozó New York-i rendőrség végül letartóztatja a vandálokat.”
Flaco szinte azonnal szenvedélyes rajongótábort gyűjtött, amint megjelent a Fifth Avenue járdáján azon az éjszakán, amikor szabadon engedték.
„Hát, ez aztán a móka” – posztolta a New York-i rendőrség 19. kerülete a közösségi médiában. „Próbáltunk segíteni ennek a kis fickónak, de elege lett a növekvő közönségből, és elrepült.” Hamarosan Flaco a Central Parkban telepedett le.
Ahogy teltek a napok, a legnagyobb kérdés az lett, hogy vajon túlélheti-e az állatkerten kívül, miután az egész életét bezárva töltötte.
Ez az esélytelenek történetévé tette a helyzetét, amit pedig szeretnek az emberek. Amikor bebizonyította, hogy képes kitartani, egyre többen – a madármegfigyelők, ornitológusok és a hétköznapi New York-iak – személyesen vagy online követték nyomon az életét.
A fogságon kívül azonban minden egyes nap kockázatos volt – még a városi környezet jelentette veszélyek nélkül is. A sasbaglyok fogságban több mint 40 évig is élhetnek, de természetes élőhelyükön átlagosan csak 20 évig.
Egy épületnek, különösen egy ablaknak való ütközés volt az egyik halálos fenyegetés a számos közül, amellyel szembe kellett néznie. De okozhatták volna a vesztét az általa elfogyasztott patkányokban lévő rágcsálóirtó szerek vagy járművel való halálos ütközés is.
Flaco azonban több mint egy évig immunisnak bizonyult minden halálos veszélyre.
A Central Parkból való szökése után a járműveket úgy kerülte el, hogy nagyrészt a háztetőkön, víztornyokon és más magas épületeken maradt. De mindig is nagy volt a kockázata annak, hogy egy épületbe való becsapódás során életét veszti. A Nemzeti Audubon Társaság szerint évente 230 ezer madár pusztul el New Yorkban, amikor ablakoknak ütközik.
David Lei, aki társával, Jacqueline Emeryvel együtt követte és fényképezte Flacót a szökése óta, e-mailben azt írta, hogy „kifejezhetetlenül szomorúak, de őrzik a vele kapcsolatos szép emlékeiket”.
Flaco 2010. március 15-én kelt ki az Állatkertek és Akváriumok Szövetségének nyilvántartása szerint a Scotland Neckben található Sylvan Heights Madárparkban. Kevesebb mint két hónappal később érkezett a Central Park állatkertjébe. Kezdetben a hópárducok, a hómajmok és a vörös pandák közé került. Később egy áruházkirakat méretű ketrecbe költöztették a pingvinház kijárata mellé.
Messze volt a természetes otthonától: a Bubo bubo tudományos néven ismert eurázsiai sasbagoly csúcsragadozó, amely jellemzően Európa nagy részén, Skandináviában, Oroszországban és Közép-Ázsiában él.
A világ legnagyobb baglyai közé tartoznak, szárnyfesztávolságuk eléri a hat lábat (majdnem két méter). A hegyekben és más sziklás területeken, erdők közelében élnek, éjszaka vadásznak rágcsálókra, nyulakra és más zsákmányállatokra.
Egy 2010. novemberi sajtóközleményben a természetvédelmi szervezet Flaco „nagy karmait” és „intenzív tekintetét” idézve azt írta, hogy „nagyon jól beilleszkedett új otthonába”, és „igazán lenyűgöző látványt nyújtott”. Flaco élete az állatkertben azonban nem volt említésre méltó. Csak távozása után kezdett igazi csodálatot kiváltani.
Szabadságának első napjaiban a természetvédelmi társaság munkatársai többször is megpróbálták visszaterelni. Miután bebizonyosodott, hogy az egész életen át tartó fogság nem tompította el lényegi természetét, és miután a közvélemény egyre inkább azt követelte, hogy hagyják ki az állatkertből, visszaléptek.
A fordulópontot az jelentette, amikor látták, amint felfal egy patkányt, majd később egy emészthetetlen szőr- és csontgombócot köhögött ki.
„Kezdetben mindenki számára az volt a legnagyobb aggodalom, hogy Flaco képes lesz-e vadászni és enni” – áll a természetvédelmi társaság közleményében, tíz nappal az állatkertből való távozása után. „Ez már nem jelent többé aggodalmat.” Ezt az aggodalmat félretéve a társaság azt mondta, hogy „újragondoljuk Flaco új körülményeinek kezelését: továbbra is figyelni fogjuk, bár nem olyan intenzíven”.
Nemsokára Flaco berendezkedett a park északi végén, kedvenc fáin ülve és elkapkodva az ételeket. Halloween körül hagyta el a park viszonylagos biztonságát, és indult el egy manhattani körútra, amely East Village-be, a Lower East Side-ra és az Upper East Side-ra vitte, megörvendeztetve azokat, akikkel találkozott, amikor felbukkant a teraszokon és légkondicionálókon, amelyek hasonlítottak az eurázsiai sasok által megszokott sziklapárkányokra.
Decemberre Flaco nagyrészt az Upper West Side-on telepedett le, bizonyos épületekhez többször visszatérve. Napjait jellemzően az udvarokon lévő tűzlépcsőkön töltötte alvással, ahol melegebb volt, és nem fújt a szél. Alkonyatkor kirepült, hogy zsákmányt keressen. Leginkább patkányokat evett, bár nemrégiben látták galambokat is fogni.
Flaco manhattani életének egyik szomorú aspektusa az volt, hogy nem őshonos faj lévén a sorsa úgy hozta, hogy soha nem talált társat.
Ez nem akadályozta meg abban, hogy próbálkozzon, néha órákig huhogott az éjféli sötétségbe, hogy kijelölje a területét, és kinyilvánítsa, hogy szaporodni szeretne. Utolsó huhogását múlt vasárnap hajnali 3 órakor hallották egy víztoronyból a Columbus Avenue-tól keletre David Barrett, a manhattani madárfigyelő közösségi médián közzétett beszámolója szerint.
Pénteken Flacót néhány háztömbnyire innen találták meg.