Index Vakbarát Hírportál

A Wizz Airt választották a legpocsékabb fapados légitársaságnak az angolok

2024. február 24., szombat 19:18

A brit Wizz Air lett a legrosszabb fapados légitársaság a termékek és szolgáltatások tesztelésére szakosodott Which? cég felmérése szerint. A Which? már tavaly is a Wizz Airt választotta a legrosszabbnak ebben a kategóriában.

A cég 2023 októberében 10 775 járatot értékelt az ügyfélszolgálat, az ár-érték arány, a kényelem, valamint az ételek és italok minősége szempontjából brit utasok véleménye alapján – írja az Independent.

A Wizz Air elsősorban a késések és a rossz ügyfélszolgálat miatt kapta a negatív kritikákat. Az egyik ügyfél úgy nyilatkozott, lehetetlen volt kommunikálni a vállalattal, amikor segítséget próbált kérni.

A magyar székhelyű légitársaság ötből egy csillagot kapott az ügyfélszolgálatért 44 százalékos összpontszámmal, mellyel a Ryanair (47 százalék), az Iberia (49 százalék) és a Vueling (53 százalék) mögé kerülve lett a legrosszabb fapados légitársaság az értékelések alapján.

A Wizz Air ráadásul a többi kategóriában sem kapott két csillagnál többet.

A Which? kutatásában a Jet2 végzett az első helyen ötcsillagos ügyfélszolgálati értékeléssel. A megkérdezett utasok 80 százaléka semmilyen kifogást nem hozott fel a légitársasággal kapcsolatban.

A Which? utazási szerkesztője, Rory Boland elmondta, hogy a repülőjegyárak az elmúlt években az egekbe szöktek, és „az utasok a nehezen megkeresett pénzükért cserébe elvárhatnák, hogy megbízható szolgáltatást kapjanak, barátságos, könnyen elérhető ügyfélszolgálattal”.

Az utolsó pillanatban történő törlések magas aránya, a pocsék ügyfélszolgálat és a poggyászokért fizetendő alattomos extra díjak sok esetben megemelik a végső árat

– mondta Boland.

Mit reagált a Wizz Air?

A Wizz Air megkérdőjelezhetőnek nevezte a Which? következtetéseit, mondván, annak módszertana „félrevezető”, a mintacsoport eredményei pedig „nem reprezentatívak” a légitársaság ügyfélkörére nézve.

Az egész hálózatunkban rendszeresen végzünk ügyfél-elégedettségi felméréseket, és azok alapján utasok százezrei nyilatkoztak úgy, hogy elégedettek az általunk nyújtott szolgáltatással. Eredményeink azt mutatják, hogy az ügyfél-elégedettségünk évről évre javult, és lényegesen magasabb, mint amit ez a jelentés sugall

– közölte Marion Geoffroy, a Wizz Air egyesült királyságbeli ügyvezető igazgatója.

Az Indexen egyébként a napokban számoltunk be róla, hogy a Wizz Air flottájába megérkezett a 200. repülőgép, mellyel a légitársaság flottájának átlagéletkora 4,2 évre csökkent.

Borítókép: Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images

Rovatok