Index Vakbarát Hírportál

A magyar Árfigyelőre fáj a foga Szlovákiának

2024. február 26., hétfő 12:38

Az szlovák állam meg akarja vásárolni a magyar árfigyelő rendszert. Egy szakértő szerint a saját fejlesztésük csak néhány tízezer euróba kerülne.

Megvásárolná a magyar árfigyelő rendszert a szlovák pénzügyminiszter, hogy csökkentsék az élelmiszerárakat az országban – vette észre a Mandiner.

Ladislav Kamenicky elmondta, hogy közelebbről is megvizsgálják, hogyan működik ez a rendszer Magyarországon.

Van egy igen érdekes eszközük, amely összehasonlítja egy termékkategória több gyártójának és forgalmazójának árait, például az alapvető élelmiszereknél. Nem zárom ki a lehetőséget, hogy ezt a modellt közvetlenül a magyaroktól vegyük át, én inkább készen vásárolnék egy ilyen eszközt, mert olcsóbb lenne, mint saját rendszert fejleszteni

– mondta a pénzügyminiszter.

Egy szakértőjük szerint a saját fejlesztésük csak néhány tízezer euróba kerülne.

Lassan egy éve indult a rendszer itthon

2023 márciusában jelentette be a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM), hogy a kormány támogatja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke, Rigó Csaba Balázs javaslatát, ezért nemzetközi példák alapján online árfigyelő adatbázist hoznak létre.

A mielőbbi megvalósítás érdekében pedig a GFM és a GVH közös munkacsoportot hozott létre, amelyhez 2023 áprilisában az Igazságügyi Minisztérium (IM) is csatlakozott. A projektbe bevonták az Agrárminisztériumot (AM), a Központi Statisztikai Hivatalt (KSH), valamint a kiskereskedőket tömörítő érdekszövetségeket is.

Sipos Attila, a Gazdasági Versenyhivatal főtitkára korábban az Indexnek felvázolta az árfigyelő rendszer működését. Az oldalon a felhasználók kilistázva láthatják, hogy a legnépszerűbb termékkategóriákban mely termékek a legolcsóbbak, illetve kiskereskedelmi üzletenként hogyan térnek el az áraik. Az eredeti, az akciós és – amennyiben releváns – a törzsvásárlói árat is meg tudja nézni a felhasználó. 

rendszer azt is felfedi, ha egy áruházlánc boltjaiban eltérő áron lehet hozzájutni ugyanahhoz a termékhez. A felhasználók kereső segítségével megtalálhatják a vásárolni kívánt termékek árait. Emellett lehetőség van a bevásárlólista üzletlánconkénti összehasonlítására, az árfigyelő rendszerbe adatot szolgáltató üzleteket pedig térképen is feltünteti a rendszer.

Rovatok