Az egy év után tartott cseh, magyar, szlovák és lengyel kormányfői csúcstalálkozó nem indult feszültségektől mentesen. A V4-ek ugyan egyetértenek abban, hogy az ukrajnai agresszió a nemzetközi jog megsértése, a segítségnyújtásban azonban nem jutottak egyezségre a visegrádi kormányfők.
A V4-országok miniszterelnökei egyetértenek abban, hogy Oroszország Ukrajnával szembeni agressziója a nemzetközi jog durva megsértése, és hogy Ukrajnának segítségre van szüksége – jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök a Deník.sk beszámolója szerint.
Az országok azonban eltérően vélekednek az Ukrajna elleni orosz agresszió okairól és arról, hogy milyen formában hajlandóak segítséget nyújtani a megtámadott országnak – tette hozzá a cseh kormányfő.
„Vannak dolgok, amelyekben egyetértünk, és vannak témák, amelyekben van értelme országaink együttműködésének” – mondta bevezetőjében Petr Fiala, hozzátéve, hogy még Ukrajna kérdésében is találtak olyan területeket, ahol azonos az álláspontjuk. Az említett két kérdéskör szerinte két különböző dolog.
Az első, hogy az ukrajnai agresszió a nemzetközi jog megsértése.
Egyetértünk abban, hogy Ukrajnának segítségre van szüksége, és mind a négy országnak be kell kapcsolódnia. Abban különbözünk, hogy milyen formában kellene segítséget nyújtani
– mondta, hozzátéve, hogy Csehország és Lengyelország a katonai segítségnyújtásban vesz részt.
Szlovákia és Magyarország nem osztja ezt, de részt akarnak venni a humanitárius segítségnyújtásban – mondta. „Egységünk abban áll, hogy szorosabb energetikai kapcsolatokat akarunk országaink és általában az európai államok között” – mondta a cseh miniszterelnök.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök azt mondta: humanitárius segélyt küldenek Ukrajnába, orvosokat képeznek és menekülteket segítenek. A legszükségesebb katonai segélyben azonban az ország nem kíván részt venni.
Egyetértünk azzal, hogy Oroszország támadása Ukrajna ellen a nemzetközi jog durva megsértése. Ukrajnának segíteni kell. Ez a helyes álláspont. Magyarország szempontjából van egy speciális szempont, hiszen Magyarország nem akar közös határt Oroszországgal. Ami ezt az időszakot illeti, rossz emlékeink vannak
– mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy „a V4-ek élnek. A V4 fontos, és Magyarország kész folytatni”.
Lengyelország miniszterelnöke, Donald Tusk hangsúlyozta, hogy segíteni kell Ukrajnának, és emlékeztetett a V4-ek miniszterelnökeinek múltjára, a Szovjetunió szatellitkorszakából. Emlékeztette Magyarországot a lengyelek szolidaritására az 1956-os tüntetők elleni harcban a szovjethatalom ellen, valamint a prágai tavaszra és a lengyel Szolidaritás mozgalomra is kitért. „A lengyelek akkor a vérüket adták a magyar felkelőkért” – mondta Tusk.
„Mindannyian emlékszünk arra, hogy milyen fontosak voltak az alapvető értékek a barátság és a kapcsolatok szempontjából, és ezek alkották a V4-es formátumot” – mondta a lengyel miniszterelnök. Az alapvető európai értékeket, például a szabadságot, az emberi jogokat és a jogállamiságot említette kulcsfontosságú kapcsolódási pontként.
Robert Fico szlovák kormányfő szerint a keddi prágai találkozó az egyik legfontosabb volt a V4-es együttműködés jövője szempontjából – írja az Újszó. Elmondása szerint rendkívül nehéz tárgyalás áll mögöttük, de a négy ország vezetői képesek a jövőt szem előtt tartani.
Igen, egyes kérdésekben eltérnek a nézeteink. Én nem hiszem, hogy az ukrajnai konfliktusnak létezik katonai megoldása. Az azonnali tűzszünetben és a béketárgyalásokban hiszek... De valamikor véget ér a háború, talán nem mi leszünk a kormányfők, de a V4-es együttműködés rendkívül fontos lesz. Egyes elképzelésekre közösen, regionális együttműködés keretében kell reagálnunk
– fogalmazott Fico.
Arra a kérdésre, hogy Szlovákia csatlakozik-e a cseh kezdeményezéshez, melynek keretében szerte a világon igyekeznek lőszert beszerezni Ukrajnának, a szlovák kormányfő azt válaszolta, hogy kormánya semmilyen katonai segítséget nem nyújt Ukrajnának a szlovák állam és a hadsereg készleteiből. Kereskedelmi kérdésekben azonban nem támaszt akadályokat – tette hozzá.
„Megéltem már olyan V4-es csúcstalálkozókat is, amikor ásítoznom kellett, és kicsit unatkoztam, annyira érdektelen és technikai jellegű kérdések voltak terítéken... Ma egy másodpercig sem volt esély arra, hogy valaki ásítson vagy unatkozzon. Ez volt az egyik legfontosabb találkozó a V4 jövője szempontjából” – jelentette ki Fico.
Már a találkozó előtti napon a cseh kormányfő, Petr Fiala jelezte, hogy nem nagy öröm számára találkozni azokkal a kollégákkal, akikkel számos kulcsfontosságú kérdésben tulajdonképpen nem ért egyet. A magyar és a szlovák kormányfőre gondolt, de hozzátette mindezek ellenére „párbeszédet kell folytatnunk”.
Fiala azért is bírálta Robert Ficót, mert a szlovák kormányfő az elmúlt napokban több nyilatkozatában is relativizálta az Ukrajnának nyújtandó támogatás szükségességét. Megismételte korábbi elutasító álláspontját az Ukrajnának küldendő fegyverek ügyében, és „sikertelennek” minősítette a nyugati országok Ukrajna-stratégiáját. A cseh vezető ehhez hozzátette, hogy véleménye szöges ellentétben áll Ficóéval.
Majd így folytatta: az Európai Unió számára kulcsfontosságú ügyekben meg kell találnunk az egységet, bár ez bonyolult. Ezért van szükség a V4 -es találkozóra. Tulajdonképpen a legegyszerűbb az lenne, ha nem beszélnénk egymással, de akkor megtörténhetne, hogy az összes uniós támogatást blokkolnák.
Nem hiszem, hogy ez lenne a helyes út
– vélekedett.
A találkozó délelőtti kezdésére érkező kormányfőket egy mintegy ötvenfős tüntető csoport fogadta a prágai Liechtenstein-palota előtt.
Orbán Viktort az alábbi videóban látható, Robert Ficóhoz hasonló füttykoncert és tiltakozó transzparensek várták.
A kordonnal elzárt tüntetők és a rendőrök között nem történt attrocitás.
(Borítókép: Orbán Viktor magyar Petr Fiala cseh Donald Tusk lengyel és Robert Fico szlovák miniszterelnök a visegrádi négyek kormányfőinek prágai csúcstalálkozóján tartott sajtótájékoztatón 2024. február 27-én. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher / MTI)