Index Vakbarát Hírportál

Több évtizedes szökés után letartóztatták Európa egyik legkeresettebb szökevényét

2024. február 28., szerda 06:44

Több mint három évtizedes szökése után letartóztatták Németországban a Vörös Hadsereg Frakciójának (RAF) egyik tagját, Daniela Klette-t.

Harminc év bujkálás után elfogta a német rendőrség Berlinben Daniela Klette-t. A nő tagja volt a feloszlatott Vörös Hadsereg Frakciónak, amelynek erőszakos akciója 34 ember halálát és több száz sebesültet követelt – írja a Sky News.

A rendőrség nagyon hosszú ideje vadászik rá és két társára.

A 65 éves Daniela Klette nem tanúsított ellenállást, amikor hétfő este őrizetbe vették egy berlini lakásban. Klette-t egyedül találták meg, a rendőrség egy pisztolyt, két tárat és töltényeket is lefoglalt. A nőt később helikopterrel az észak-németországi Bréma városának egyik börtönébe szállították.

Berlinben volt egy másik letartóztatás is, de az illető személyazonosságát még nem erősítették meg.

Daniela Klette egykori társaival, Ernst-Volker Staubbal és Burkhard Garweggel 2020-ban került fel az Europol által összeállított európai körözési listára.

A triót legalább tizenkét rablással hozták összefüggésbe Észak-Németországban 1999 és 2016 között, és gyilkossági kísérlet miatt is körözik őket. Állítólagos rablásaikat a hatóságok szerint nem politikai indíttatásból, hanem pénzszerzés céljából hajtották végre.

A Vörös Hadsereg Frakció a vietnámi háború elleni német diáktüntetésekből alakult, de 1998-ban feloszlottnak nyilvánította magát.

(Borítókép: Rendőrök és nyomozók állnak egy lakóház bejáratánál, miután letartóztatták a régóta keresett RAF-terroristát és rablót, Daniela Klette-t 2024. február 27-én Berlinben, Németországban. Fotó: Sean Gallup / Getty Images)

Rovatok