A holdújév alkalmából mutatták be a kínai elektromos „szuperautót”, amely teljesítményével állja a versenyt a hagyományos, belső égésű motorokkal felszerelt olasz sportkocsikkal. A Jangvang U9 nem olcsó: átszámítva 85 millió forintba kerül.
Amikor 2011-ben a Tesla vezérigazgatóját az akkoriban még Warren Buffett és Bill Gates által támogatott kínai elektromosautó-gyártóról, a BYD-ről faggatták, Elon Musk harsányan felkacagott. „Látta az autójukat?” – kérdezett vissza válasz helyett, majd egyszerűen leszögezte: a BYD terméke nem nevezhető „nagyszerűnek”, a technológia pedig „nem túl fejlett”.
Musk több mint egy évtizede tulajdonképpen csak osztotta az amerikai autóipar meggyőződését, miszerint a kínai autógyártók nem jelentenek veszélyt vagy méltó konkurenciát.
Tizenhárom év alatt minden megváltozott. A BYD, a Build Your Dreams , a Váltsd valóra álmaidat elnevezésű kínai cég tavaly lepipálta a Teslát, és ezzel a világ legkeresettebb elektromosjármű-gyártója lett. Minden harmadik értékesített elektromos autó a BYD gyártósoráról gördült le, miközben ez az arány 2020-ban még csak 15 százalékos volt.
Szakértők szerint a BYD sikerének, mi több nemzetközi térhódításának kulcsa az, hogy az elektromobilitást felforgató kínai autógyár 75 százalékban saját alkatrészeket épít be készülő járműveibe, ezáltal 16 százalékos profitrátával sokkal hatékonyabban gyárt, mint az amerikai Tesla, amely eddig az európai autóipart késztette árversenyre.
Elon Musk most megkongatta a vészharangot.
Nagy valószínűséggel a földbe döngölnék az amerikai gyártókat, ha a BYD-et beengednék az amerikai piacra – jelentette ki a befektetőkkel folytatott januári konferenciabeszélgetésen. Ezzel egyidejűleg a többi amerikai autógyár is felismerte, hogy olcsóbbá kell tenniük termékeit, mielőtt Kína lefölözi a hasznukat.
Tavaly egyébként a Szegeden gyárat létesítő BYD a hazai piacán is tarolt, és több elektromos autót értékesített Kínában, mint az eladási listát 2008 óta vezető Volkswagen.
Az eddig jobbára az átlagos vásárlóknak szánt, megfizethető árú modellek után a BYD a minap mutatta be első elektromos meghajtású sportkocsiját, amelyet hangzatos elnevezéssel egyszerűen csak „szuperautónak” hívnak.
Nem titkolt szándék, hogy a Jangvang U9 a Ferrari és a Lamborghini kihívója legyen.
Bemutatkozó ára 1,68 millió jüan, napi árfolyamon nagyjából 85 millió forint – jelentette a Bloomberg. A Jangvang U9 kezdetben csak a kínai piacra készül – közölte a cég élő, sanghaji közvetítésében.
A BYD szerint a 820 kilowattos, 1100 lóerős elektromos autó 2,36 másodperc alatt gyorsul százra, végsebessége egészen pontosan 309,19 kilométer/óra, hatótávolsága pedig száguldás nélkül, normál vezetési stílussal eléri a 700 kilométert.
A sencseni székhelyű BYD Jangwang és Fang Cseng Bao márkanevekkel forgalmazza luxusmodelljeit abban bízva, hogy a holdújév utáni árháborúban lesz piaca a magasabb árrést szavatoló, csúcskategóriás autóknak.
A Jangvang egyéb modelljei előreláthatóan még az idén a szalonokba kerülnek – köztük egy luxuslimuzin, amely durván egymillió jüanba, 50 millió forintba fog kerülni.
Az U8 luxusterepjárót, 1,1 millió jüanos áron november végén kezdték leszállítani az első vevőknek. Január végéig 3653 darabot adtak át belőlük.
Ennek a kicsinyített másával fényképezkedett Orbán Viktor miniszterelnök, amikor Budapesten fogadta a BYD-alapító cégvezért, Vang Csun-fút.
A BYD részvényei a hongkongi tőzsdén egyetlen napon 4,7 százalékot ugrottak azok után, hogy Csuan-fu a Kínában forgalmazott autói megduplázását javasolta. A lépés erősítheti a befektetői bizalmat, továbbá stabilizálhatja, sőt növelheti a BYD értékét. Ugyanakkor a cég részvényei az idén 12 százalékot vesztettek értékükből. A befektetők így büntették a BYD-et a kereslet hanyatlása miatt.
A kizárólag elektromos autókat előállító cég egyébként az „áram olcsóbb, mint az olaj” jelszóval népszerűsíti kínálatát, az értékesítés növelése érdekében pedig csökkentette árait.
(Borítókép: Jangvang U9. Fotó: Qilai Shen / Bloomberg / Getty Images)