Index Vakbarát Hírportál

Fontos beszédre készül Orbán Viktor

2024. február 28., szerda 16:23

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a törökországi Antalyában Recep Tayyip Erdogan török elnök meghívására részt vesz az Antalyai Diplomáciai Fórumon (ADF) – erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A közzétett program szerint a miniszterelnök helyi idő szerint pénteken kora este szólal fel Antalyában.

Az Antalyai Diplomáciai Fórumot március 1–3. között tartják meg Erdogan elnök és a török külügyminisztérium kezdeményezésére. A harmadik alkalommal megrendezett fórum állam- és kormányfőket, minisztereket, diplomatákat, üzleti vezetőket, akadémikusokat valamint az ifjúság és a média képviselőit hozza össze egy átfogó vitára.

A rendezvény honlapján már feltüntették Orbán Viktort előadóként. Az idei ADF címe „A diplomácia előmozdítása zűrzavaros időkben”.

A rendezvény célját így foglalták össze:

alapos elmélkedésre adjon lehetőséget, és a békés kiutat keresse a világunkban átélt viharos időszakból.

A megvitatandó témaköröket a fórum hivatalos honlapján pedig így fejtették ki:

A folyamatban lévő háborúk, terrorcselekmények, az illegális migráció, az idegengyűlölet és az iszlamofóbia növekedése, a mesterséges intelligencia előre nem látható kockázatai, az éghajlatváltozás, a természeti katasztrófák, a világjárványok és a növekvő társadalmi-gazdasági szakadékok a globális kihívások széles körű listáját alkotják. A szabályokon alapuló nemzetközi rend eróziója, a bizalom elvesztése szintén aggasztó tendencia, amely aláássa az államok működési környezetének kiszámíthatóságát.

Ülésezett a kormány

Orbán Viktor legutóbbi posztja szerint szerdán ülésezett a kormány, a miniszterelnök pedig egy vidám fotóval illusztrálta a szokásos szerdai megbeszélést a közösségi oldalán.

Ha szerda, akkor kormányülés

– áll a bejegyzésben. A szokásos szerdai megbeszélést ezúttal „kupaktanácsnak” nevezte a miniszterelnök. 

A fényképen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Lázár János építési és közlekedési miniszter, Csák János kulturális és innovációs miniszter, valamint Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke is jól kivehető, azonban hiányzik a miniszterek közül Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, akit a napokban műtöttek.

A műtétet követő rehabilitáció időszakában Gulyás Gergely helyettesítését a parlamentben és a kormányülésen Panyi Miklós államtitkár, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese látja el. Még kérdéses, hogy Gulyás Gergely felépülése alatt lesz-e Kormányinfó e hét csütörtökön, és ha igen, Panyi vezeti-e majd. 

Rovatok