Index Vakbarát Hírportál

Orvosi vizsgálatra kell mennie Joe Bidennek

2024. február 28., szerda 17:34

Joe Biden fizikális orvosi vizsgálat miatt utazott szerdán a Maryland államban található katonai kórházba. A Fehér Ház az újraválasztással összefüggésben figyelemmel kíséri a 81 éves amerikai elnök egészségügyi eredményeit.

A Fehér Ház bejelentése szerint szerdán nyilvánosságra hozzák az amerikai elnök szokásos éves fizikai vizsgálatának írásos összefoglalóját – írja a Reuters.

A november 5-i választáson a 81 éves demokrata Joe Biden és a 77 éves Donald Trump volt republikánus elnök is harcba szállhat az elnöki székért. A két jelölt korábban szellemi hanyatlással vádolta egymást.

A republikánusok közül Donald Trump egyetlen kihívója, az 52 éves Nikki Haley szerint mindkét férfi túl idős ahhoz, hogy amerikai elnök legyen. Úgy véli, Joe Bident és Donald Trumpot is kognitív teszteknek kellene alávetni.

Az amerikai elnököt tavalyi vizsgálatán egészségesnek nyilvánították az orvosok. Mint írtuk, februárban egy több mint ötórás különleges vizsgálatot végeztek Joe Bidenen. Megállapították, hogy az amerikai elnök memóriája nem megbízható, amit többek között azzal indokoltak, hogy Biden nem tudta megmondani, melyik évben halt meg idősebbik fia, Beau Biden. Az elnök dühösen reagált, amikor ez utóbbi szóba került. Az amerikai elnöknek számos bakija, elszólása volt hivatalba lépése óta, amelyek következtében sokan kétségbe vonták azt is, hogy alkalmas-e az Egyesült Államok elnöki posztjára.

Rovatok