Az első 100 nap végén – az ENSZ becslései szerint – 400 ezer gázait fenyegetett az éhhalál, és a fertőző betegségek gyorsan terjedtek. Ugyanebben az időszakban Ciszjordániában több száz palesztint öltek meg izraeli telepesek vagy izraeli katonák, és több mint 3000 palesztint tartóztattak le, sokakat vádemelés nélkül.

Szinte a kezdetektől fogva világos volt, hogy Izraelnek nincs terve a végjátékra a gázai háborúval kapcsolatban, ami arra késztette az Egyesült Államokat, hogy a jól ismert formulához nyúljon. 2023. október 29-én, éppen amikor Izrael szárazföldi inváziója megkezdődött, Joe Biden amerikai elnök azt mondta:

Kell hogy legyen egy elképzelés arról, hogy mi következik ezután. És véleményünk szerint ennek a kétállami megoldásnak kell lennie.

Három héttel később, a Gázai övezet északi részén történt rendkívüli pusztítás után az elnök ismét kijelentette: „Nem hiszem, hogy végleg vége lesz ennek, amíg nincs kétállami megoldás”. 2024. január 9-én pedig – több mint három hónapnyi háború után Antony Blinken amerikai külügyminiszter ismét elővette ezt a témát, és azt mondta az izraeli kormánynak, hogy tartós megoldás „csak olyan regionális megközelítéssel jöhet létre, amely magában foglalja a palesztin államhoz vezető utat”.

A kétállami megoldás felélesztésére irányuló felhívások jó szándékból is származhatnak. A kétállami megoldás évek óta az Egyesült Államok vezette diplomácia bevallott célja, és még mindig széles körben tekintik úgy, hogy ez az egyetlen olyan megoldás, amely hihetően megfelelhet az egy földön élő két nép nemzeti törekvéseinek. A palesztin állam létrehozása Izrael mellett a legtöbb arab és nyugati kormány, valamint az ENSZ és más nemzetközi szervek fő követelése is.

Mivel a 2023. október 7-i támadás és a Gáza ellen folyó háború kimondhatatlan borzalmai világossá tették, hogy a status quo tarthatatlan, azzal érvelnek, hogy most van egy ablak egy nagyobb rendezés elérésére: Washington egyszerre kényszerítheti az izraelieket és a palesztinokat, hogy végre elfogadják a két, békésen egymás mellett élő állam megfoghatatlan célját, és egyúttal biztosíthatja az Izrael és az arab világ közötti normalizálódást írja a Foreign Affairs hasábjain megjelent elemzésében Marc Lynch, a George Washington University professzora és Shibley Telhami a Marylandy Egyetem egyetemi tanára. 

Már jóval október 7-e előtt világos volt, hogy a kétállami megoldáshoz szükséges alapvető elemek nem léteznek. Izrael olyan jobboldali kormányt választott meg, amelynek tisztviselői nyíltan ellenezték a kétállami megoldást. A Nyugat által elismert palesztin vezetés – a Palesztin Hatóság – mélyen népszerűtlenné vált a palesztinok körében. Az izraeli telepek pedig olyan mértékben szaporodtak, hogy egy életképes, összefüggő palesztin állam létrehozása szinte lehetetlenné vált. Közel negyed évszázada nem folytak komoly izraeli–palesztin tárgyalások, és az izraeli politikában egyetlen jelentős csoport sem támogatta a tárgyalások folytatását. A Hamász Izrael elleni sokkoló támadása és a Gázai övezet ezt követő, hónapokig folyó izraeli megsemmisítése csak súlyosbította és felgyorsította ezeket a tendenciákat.

Jó lenne, ha az izraeliek és a palesztinok meg tudnák tárgyalni a föld és a lakosság békés felosztását két szuverén államra. Ez azonban kizárt. Januárban Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök több nyilvános nyilatkozatában nemcsak azt tette világossá, hogy ellenzi a palesztin államot, hanem azt is, hogy továbbra is fennmarad – ahogy ő fogalmazott – „a teljes izraeli biztonsági ellenőrzés a Jordántól nyugatra fekvő teljes terület felett” – ez a terület magában foglalja Kelet-Jeruzsálemet, Ciszjordániát és Gázát. Más szóval Izrael valószínűleg továbbra is uralkodni fog több millió palesztin, nem izraeli állampolgár felett egy apartheidszerű kormányzási struktúrán keresztül, amelyben a palesztinoktól örökre megtagadják a teljes körű jogokat.

A szerzők szerint az izraeli politikusok viselik a legnagyobb felelősséget ezért az évtizedek alatt kialakult zord valóságért, amelyet a gyenge palesztin vezetők és a közömbös arab kormányok segítettek. De nincs külső fél, amelyik nagyobb felelősséget viselne, mint az Egyesült Államok, amelyik lehetővé tette és védelmezte Izrael történelmének legjobboldalibb kormányát. A Biden-kormányzat nem tud békét teremteni pusztán azzal, hogy felszólít arra.

Azt azonban felismerhetné, hogy a kétállami jövőről szóló retorikája kudarcot vallott, és áttérhetne egy olyan megközelítésre, amely a jelenlegi helyzet kezelésére összpontosít. Ez magában foglalná annak biztosítását, hogy Izrael az ellenőrzése alatt álló területeken élő minden ember számára betartja a nemzetközi jogot és a liberális normákat. Egy ilyen megközelítés, amely az amerikai politikát jobban összhangba hozná bevallott törekvéseivel, sokkal valószínűbben védené és szolgálná mind az izraelieket, mind a palesztinokat – és támogatná az Egyesült Államok globális érdekeit.

A valóság határozza meg a szabályokat

Paradox módon a palesztinok és az izraeliek által október 7-e óta átélt traumák egyszerre mutatták meg a kétállami megoldás sürgős szükségességét és a megoldás létrehozásának valószínűtlenségét. A Fehér Ház még mindig próbálkozhatna, ha hajlandó lenne amerikai erővel újra megnyitni az utat egy palesztin állam felé. A jelenlegi megközelítésében azonban semmi sem utal arra, hogy többet tenne, minthogy továbbra is csak szájhősködik a cél mellett, miközben lehetővé teszi a szörnyű valóságot.

A háború okozta fájdalom és sokk mind az izraeliek, mind a palesztinok számára belső átértékelésre – és új vezetésre – késztetheti mindkét oldalt egy olyan időszakban, amikor nincs más jó eredmény kilátásban. Talán Biden képes lesz arra, hogy az arab államokat rávegye az Izraellel való kapcsolatok normalizálására, ahogyan azt a Fehér Ház oly kétségbeesetten szeretné, azzal a feltétellel, hogy Izrael beleegyezik a kétállami folyamatba. De kevés palesztin – vagy más fél, aki részt vehetne egy ilyen tervben – bízik a washingtoni vezetésben, tekintve a kormányzatnak a háború alatt és azt megelőzően elért eredményeit. Amerika hitelessége a Közel-Keleten történelmi mélyponton van.

Ebben a helyzetben bármilyen kétállami kezdeményezésnek konkrét, előzetes eredményeket kellene felmutatnia ahhoz, hogy egyáltalán esélye legyen a sikerre. Ezeket a kézzelfogható előnyöket a palesztinok számára nagyobb súllyal kellene figyelembe venni, tekintettel szélsőséges helyzetükre. Biden például azonnal elismerhetné a palesztin államot Ciszjordániában és a Gázai övezetben, vállalhatná, hogy nem védi többé az izraeli telepeket az ENSZ-ben, és az Izraelnek nyújtott katonai támogatást attól tenné függővé, hogy Izrael betartja-e a nemzetközi jogot, és tartózkodik-e minden olyan intézkedéstől, amely aláássa a palesztin államot. Az Egyesült Államok arra is kötelezettséget vállalhatna, hogy garantálja Izrael biztonságát a nemzetközileg elfogadott határain belül. Nagyon valószínűtlen azonban, hogy Izrael elfogadná e feltételek bármelyikét, és Biden előéletében semmi sem utal arra, hogy képes lenne a szükséges nyomást gyakorolni ezek teljesítéséhez.

A kétállami megoldás újbóli erőltetése mellett érvelők azt állítják, hogy ez a legreálisabb lehetőség. Nyilvánvalóan nem az. Nem számít, hogyan ér véget a gázai háború, valószínűtlen, hogy a kétállami megoldás – vagy akár egy méltányos egyállami megoldás – felajánlható lesz. Valójában nincs azonnali út a továbblépéshez anélkül, hogy előbb ne kellene megbékélnünk az Izrael által megszilárdított egyállami valósággal. Az amerikai politikának ezért nem az elérhetetlen eredményekről szóló tárgyalások felelevenítésére irányuló valószínűtlen erőfeszítésekre kell összpontosítania, hanem arra, hogy erőteljesen megfogalmazza azokat a jogi és emberi jogi normákat, amelyek betartását elvárja.

Washington felhasználhatja hatalmát arra, hogy szembeszálljon az általa nem támogatott feltételekkel és politikákkal, legyen szó akár a palesztinok kiűzéséről a Gázai övezetből, a ciszjordániai palesztin földek folyamatos elkobzásáról, vagy a palesztin területeken az apartheid-szerű katonai közigazgatás rendszerének folytatásáról és elmélyítéséről. Ezeket a határokat világossá kell tenni és érvényre kell juttatni. Az Egyesült Államoknak támogatnia kell a nemzetközi igazságszolgáltatási mechanizmusokat és a háborús bűnökkel kapcsolatos felelősségre vonást minden fél részéről. Követelnie kell a nemzetközi emberi jogi törvények és normák betartását az Izrael tényleges ellenőrzése alatt álló minden emberrel való bánásmódban, függetlenül attól, hogy izraeli állampolgárok-e vagy sem. És vissza kell utasítania, hogy a szokásos módon folytassa az ügymenetet bármely olyan kormánnyal, amely megsérti ezeket a normákat – írják a szerzők. 

Ha az Egyesült Államok konkrét jogi határokat szabna a jelenlegi helyzetnek, visszanyerné hitelességének egy részét, amelyet a Közel-Keleten és a globális délen elvesztett. Azzal, hogy a jelenlegi helyzetet jobban összhangba hozza a nemzetközi joggal, Washington elkezdhetné megteremteni azokat a feltételeket, amelyek között egy napon jobb politikai helyzet alakulhat ki. Itt az ideje, hogy az amerikai kormány felelősséget vállaljon azért a sikertelen megközelítésért, amely ehhez a pusztító háborúhoz vezetett. Izrael nemzetközi normák alóli, évtizedeken át tartó mentesítése – miközben üres és súlytalan beszédet folytattak az elérhetetlen kétállami jövőről – súlyosan aláásta az Egyesült Államok tekintélyét a világban.

Amíg ezt nem teszi meg, addig a mélységesen igazságtalan és illiberális status quo fennmarad, és az Egyesült Államok ahelyett, hogy megoldaná a problémát, inkább állandósítja azt – írják a szerzők. 

(Borítókép: Keresik és mentik a sérült és életüket vesztett embereket az izraeli erők csapásmérése után Rafahban, a Gázai övezetben, 2024. február 24-én. Fotó: Abed Rahim Khatib / Anadolu / Getty Images Hungary)