Index Vakbarát Hírportál

Leállították egy férfi kivégzését, miután nem találtak rajta vénát

2024. február 29., csütörtök 13:15

Lefújták a 73 éves Thomas Creech elítélt gyilkos kivégzését percekkel azután, hogy a kivégzőkamrába tolták, mivel nem találtak rajta megfelelő vénát.

Idaho állam szerdán leállította Thomas Eugene Creech sorozatgyilkos, az Egyesült Államok egyik leghosszabb ideje halálsoron lévő elítéltjének kivégzését, miután az egészségügyi csapat többször sem talált olyan vénát, ahol be tudták volna adni a halálos injekciót – írja a The Guardian.

A 73 éves Creechet 1974-ben börtönözték be, három államban öt gyilkosságért ítélték el, és több más gyilkossággal is gyanúsítják. Már életfogytiglani börtönbüntetését töltötte, amikor 1981-ben halálra verte egy rabtársát, a 22 éves David Dale Jensent.

Creechet szerdán 10 órakor egy hordágyon gurították be az idahói szigorított fegyház kivégzőtermébe. Hárman nyolcszor próbáltak meg infúziót bekötni a férfinak. Néhány esetben nem tudtak hozzáférni a vénához, más esetekben pedig igen, de aggályaik voltak a véna minőségével kapcsolatban.

Az igazgató 10 óra 58 perckor bejelentette, hogy leállítja a kivégzést.

Creech ügyvédjei azonnal újabb halasztási kérelmet nyújtottak be az amerikai kerületi bírósághoz, mondván, hogy „a csúnyán elszúrt kivégzési kísérlet” bizonyítja, hogy a hivatal „képtelen humánus és alkotmányos kivégzést végrehajtani”.

Ez történik, amikor ismeretlen képzettségű, ismeretlen személyeket bíznak meg egy kivégzés végrehajtásával

– áll az írásos nyilatkozatban.

Hat idahói tisztviselő, köztük a főügyész Raul Labrador és a sajtó négy képviselője, köztük az Associated Press riportere is jelen volt a kísérletnél, amely 12 év óta az első kivégzés lett volna Idahóban.

Az infúzió bekötésével és a halálos szer beadásával megbízott személyek orvosi képzettséggel rendelkeztek, de személyazonosságukat titokban tartották. Arcfedőt és sapkát viseltek, hogy elrejtsék az arcukat.

Minden egyes kísérlet az infúzió behelyezésére több percig tartott. Creech gyakran nézett családtagjai és képviselői felé, akik egy külön szobában ültek. Karjai az asztalhoz voltak szíjazva, de gyakran kinyújtotta feléjük az ujjait. Úgy tűnt, hogy időnként azt mondta valakinek a szobában, hogy „szeretlek”.

Creech támogatói azt szorgalmazták, hogy az ítéletet változtassák meg feltételes szabadlábra helyezés nélküli életfogytiglanra.

(Borítókép: Idaho-i börtön. Fotó: Sarah A. Miller / For ProPublica / Tribune News Service / Getty Images)

Rovatok