Index Vakbarát Hírportál

A Budapest Airportnak nyújtott 200 millió eurós hitel miatt indított vizsgálatot az OLAF

2024. március 1., péntek 16:55

Az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF vizsgálja az Európai Beruházási Bank (EBB) munkatársai által elkövetett állítólagos „súlyos kötelességszegést” a Budapest Airportnak 2018-ban nyújtott 200 millió eurós hitellel kapcsolatban – derült ki a Politico által szemlézett belső dokumentumból.

Az OLAF nyomozói a dokumentum szerint a hónap elején Brüsszelben kihallgatták Vazil Hudák volt EBB-alelnököt, mint a hitel jóváhagyásában érintett személyt. Hudák kihallgatása egy, az OLAF-hoz benyújtott panaszt követően történt, amelyben azt állítják, hogy „személyes előnyökhöz” juthatott a hitel jóváhagyásával – írja a Politico.

Hudák – aki 2016 októberétől 2019 októberéig a bank közép- és kelet-európai részlegét vezette, és 2020-ban került a Budapest Airport igazgatóságába – tagadta a vádat, félrevezetőnek és valótlannak titulálva azt.

A panasz azt is állította, hogy a repülőtér bővítése, amelyet a hitelből finanszíroztak, nem felelt meg a környezetvédelmi és szociális előírásoknak. Hudák elmondta, nincs tudomása semmilyen megfelelési problémáról.

A dokumentum szerint az OLAF tisztviselői arra is rákérdeztek, Hudák befolyást gyakorolt-e a bank munkatársaira, hogy a hitel értékelési folyamatában figyelmen kívül hagyjanak bizonyos kritériumokat.

A volt alelnök szerint mindez lehetetlen lett volna a hitelről szóló döntés meghozatalában részt vevő munkacsoportok száma és a döntéshozatal összetettsége miatt, és hozzátette: a dokumentum szerint a projekten már azelőtt dolgoztak az EBB munkatársai, hogy ő alelnökként megkezdte volna a munkát.

Őszintén szólva, ha akartam volna, akkor sem tudtam volna bármilyen befolyást gyakorolni

– áll az OLAF-nak küldött írásbeli nyilatkozatban.

A Budapest Airport reagált a vizsgálatra

A Budapest Airport Zrt. az OLAF vizsgálatával kapcsolatos hírre reagálva közölte lapunkkal, hogy az elfogadott EBB-hitel körülbelül kétharmadát lehívta a repülőtéri fejlesztések végrehajtásához „az EBB követelményeinek és a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően, beleértve a szükséges engedélyek beszerzését is”.

A cég felhívta a figyelmet, hogy az említett EBB-vizsgálat az EBB saját belső eljárásait ellenőrizte a Budapest Airport beruházásaival kapcsolatban. A jelentés nem tartalmi, csupán eljárásbeli kifogásokat állapított meg.

A Budapest Airport a hivatalos panaszkezelési mechanizmus kezdetétől külső szereplőként vett részt a folyamatban, és teljes mértékben együttműködött, minden szükséges információt, dokumentumot rendelkezésre bocsátott. A Budapest Airport az Európai Beruházási Bank (EBB) által lefolytatott audit során felmerült valamennyi kérdést tisztázta az EBB-vel – közölte az Indexszel a cég.

Rovatok