Index Vakbarát Hírportál

Ferenc pápa szerint a genderideológia a mai kor egyik legnagyobb veszélye

2024. március 1., péntek 19:14

A mai kor egyik legnagyobb veszélye a genderideológia, amely megszünteti a különbségeket férfi és nő között – mondta Ferenc pápa a Vatikánban pénteken kezdődött nemzetközi antropológiai konferencia nyitóbeszédében.

A katolikus egyházfő korunk „rossz ideológiájának" nevezte a genderelméletet, amely megszünteti a különbségeket, és mindent egyenlővé akar tenni.

A különbségek eltörlése az emberiség eltörlését jelenti

– jelentette ki Ferenc pápa, aki korunk legnagyobb veszélyének nevezte a genderideológiát.

Úgy vélte, a genderelmélettel ellentétben

a férfi és a nő megkülönböztetése az, amely „termékeny kontrasztot" teremt.

Ferenc pápa beszédében Robert Hugh Benson 1907-ben megjelent, A világ ura című regényére emlékeztetett, amely – az egyházfő véleménye szerint  – a jövőről szóló jóslatként szólt, mivel a mű előrevetíti az összes különbség eltörlésének szándékát.

Rovatok