Index Vakbarát Hírportál

Nagy bajban az ukránok, már ők is úgy látják, hogy Oroszország nyárra áttörheti a védelmüket

2024. március 1., péntek 08:15

Ukrajna egyre borúsabban értékeli a harctéri helyzetet, és az ukrán hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök továbbra is Kijev elfoglalására törekszik.

A harctéri helyzetről érkező belső értékelések egyre borúsabbak Kijevben – írja a Bloomberg.

Olekszandr Szirszkij főparancsnok csütörtökön azt mondta, hogy a frontparancsnokok hibái súlyosbították a problémákat. Szirszkij hozzátette, hogy több csapatot és lőszert küldött az ukrán állások megerősítésére.

Ukrajna és szövetségesei körében hetek óta növekszik a pesszimizmus, mivel az orosz erők a frontvonalon átvették a kezdeményezést, miközben a kongresszusban az Egyesült Államoktól kapott létfontosságú segélyt visszatartották. Avgyijivka és több közeli falu eleste felerősíti a félelmeket, hogy Kijev védelme nem lesz képes kitartani.

Egy európai tisztviselő szerint ezeknek a veszteségeknek ébresztőként kell hatniuk Ukrajna szövetségesei számára.

Ukrajna még ebben az évben közel kerülhet ahhoz, hogy elveszítse a háborút

– mondta Michael Kofman katonai elemző.

„Vlagyimir Putyin nem adta fel eredeti célját, hogy elfoglalja a nagyvárosokat, köztük a fővárost, Kijevet és Odesszát – mondta a névtelenséget kérő személy. – Ha az orosz erők elérnék Odesszát, akkor elzárhatnák Ukrajna kulcsfontosságú gabonaexport-útvonalait a Fekete-tengeren keresztül, és megnyitnák a hozzáférést Moldovához is.

„A mostani hadjárat eredményeitől függően Oroszország eldöntheti, hogy folytatja-e a lassú, őrlődő előrenyomulást, vagy erőforrásokat gyűjt egy nagyobb csapáshoz, hogy áttörje az ukrán vonalakat a nyáron” – jegyezte meg az ukrán vezetéshez közel álló személy.

Putyin csütörtökön a szövetségi gyűlésen tartott beszédében megismételte, hogy továbbra is tervezi az invázió kezdetén kitűzött, 2022 óta változatlan célok elérését.

Újabb offenzívára készülhetnek az oroszok, de nincsenek könnyű helyzetben

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap azt mondta, hogy a lőszerhiány befolyásolja a harctéri helyzetet, és figyelmeztetett, hogy Oroszország tavasszal vagy nyár elején újabb offenzívát tervez.

Mivel az ukrán erőknek szükségük van további lőszerekre, egyes szövetségesek mintegy 800 000 tüzérségi lövedék megvásárlását tervezik, hogy Ukrajnának adják.

Egy nagyobb offenzíva még mindig kihívást jelentene a Kreml számára, miután a két éve tartó háború kimerítette erőit. Oroszországnak a háború első heteiben Kijev, Harkiv és Odessza elfoglalására tett erőfeszítései látványosan kudarcot vallottak.

Ukrajna hiányai ellenére Oroszországnak sokkal több katonára, de nehéz harckocsikra és járművekre is szüksége lenne egy offenzíva megindításához

– mondta Rob Bauer, a NATO katonai bizottságának elnöke.

Ukrajna stratégiája az, hogy megpróbálja minél tovább tartani a frontvonalat az év második feléig, amikor is F–16-os vadászgépeket kaphat, és a nyugati lőszergyártás is felfuthat. Ez lehetővé tenné Kijev számára, hogy 2025-ben újabb esetleges ellentámadást tervezzen.

Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is folyamatosan követi, pénteki élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.

Rovatok