Index Vakbarát Hírportál

Összeütközött két repülőgép Nairobi felett, ketten meghaltak

2024. március 5., kedd 13:37

Két ember meghalt, miután egy repülőiskola oktatógépe és a Safarilink légitársaság egyik utasszállító repülőgépe összeütközött kedden a kenyai főváros, Nairobi felett – közölték a helyi hatóságok.

A kenyai polgári repülési hatóság közleménye szerint az ütközés helyi idő szerint délelőtt 10 óra után pár perccel történt, a helyi rendőrség pedig bejelentette, hogy a gyakorlógép pilótája és utasa egyaránt meghalt, de további részleteket nem közöltek.

A Safarilink közlése szerint a tengerparti Diani üdülőhely felé tartó utasszállító fedélzetén senki sem sérült meg. Mint írták: a repülőgép személyzete úgy döntött, hogy további ellenőrzés céljából azonnal visszafordul a Nairobi-Wilson repülőtérre, majd biztonságosan leszállt.

Közleményükben hozzátették, hogy értesítették az illetékes ügynökségeket, és a Safarilink Aviation légitársasággal együtt vizsgálják az esetet – írja az Africa news.

Rovatok